Akciós CD-k

Fórum
Hírlevél
Hírek
Kommentárral hallgatható végig a legendás Appice-testvérek első közös albuma, a 'Sinister'
Carmine és Vinny dob-játéka (egymástól függetlenül) számtalan legendás albumon hallható - karrierjük során a világ legnevesebb rockbandáival stúdióztak és turnéztak. Carmine a '60-as években tűnt fel először, a felejthetetlen Vanilla Fudge színeiben; de illusztris pályafutása során olyan legendás előadók mellett is dobolt, mint Rod Stewart és Ozzy Osbourne. Testvére, Vinny hasonlóan elképesztő karriert tudhat maga mögött: az elmúlt négy évtized során együtt dolgozott többek között a Black Sabbath-tal, a Heaven & Hell-lel és a Dio-bandával is.
A 'Drum Wars - Live!' (2014) című album kivételével azonban a testbérpár mindeddig közvetlenül nem működött közre egymással. Egészen mostanáig. 'Sinister' címmel jelenik meg ugyanis Carmine és Vinny első közös stúdióalbuma, amit néhány illusztris vendégzenésszel vettek fel. Vinny: “Ahogy Ringo mondaná: with a little help from our friends”.
A 'Sinister' összesen 13 dalból áll. A 'Killing Floor' és a 'Future Past' című tételeket a legendás Craig Goldy és Tony Franklin társaságában vették fel. Ez utóbbi - kiegészülve Paul Shortino-val - feltűnik a 'Suddenly' és a 'You Got Me Running' dalokban is. Shortino kivételes énekhangja hallható emellett a 'War Cry' és a 'Monsters And Heroes' című dalokban - ez utóbbiban a Bulletboys gitárosa, Mick Sweda szerepel még vendégként. Shortino továbbá egyesítette erejét a Whitesnake virtuózával, Joel Hoekstrával is ('War Cry'). A 'Sinister', a 'Danger' (basszus: Phil Soussan), az 'In The Night' (gitár: Bumblefoot) és a 'Sabbath Mash' (gitár: Erik Turner, billentyűk: Erik Norlander) című számokban Jim Crean énekel; míg Chas West kölcsönzi hangját a 'Killing Floor' dalhoz, Scotty Bruce a 'Future Past'-hez, Robin McAuley pedig a 'Riot'-hoz. És végül a legnagyobb meglepetés: Carmine maga vokálozik a 'You Got Me Running' dalban! Vinny erről így nyilatkozott: “Kevesen tudják, de Carmine énekesként és háttér-vokalistaként is dolgozott az elmúlt években. Ő egy nagyon jó énekes, én pedig nagyon örülök, hogy egy számot elvállalt ezen a lemezen”.
A rajongók tehát egy kísérteties, libabőrt okozó rock-albumra számíthatnak. Az Appice-fivérek remélik, hogy a lehető legtöbb színpadon előadhatják ezeket a jövőbeni klasszikusokat. Carmine elmondta: “Alig várjuk már, hogy színpadon is előadhassuk ezeket a dalokat! Kemény dob-témák, súlyos nóták. Gyilkolni fognak, az nem kétség!”.
A 'Sinister' október 27-én jelent meg, az SPV/Steamhammer kiadó jóvoltából, digipak CD-n, dupla bakeliten és digitális formában, az alábbi dallistával:
01. Sinister
02. Monsters And Heroes
03. Killing Floor
04. Danger
05. Drum Wars
06. Riot
07. Suddenly
08. In The Night
09. Future Past
10. You Got Me Running
11. Bros In Drums
12. War Cry
13. Sabbath Mash
Az album teljes felállása így néz ki: Carmine Appice - dobok, vokál Énekesek: Gitárosok: Basszusgitárosok: Billentyűs: A 'Monsters & Heroes' dal hivatalos szöveges klipje és videoklipje lentebb elérhető.
Vinny Appice - dobok
Jim Crean
Paul Shortino (Rough Cutt, ex-Quiet Riot)
Robin McAuley (MSG)
Chas West (ex-Lynch Mob)
Scotty Bruce
Craig Goldy (ex-Dio, ex-Giuffria)
Bumblefoot (ex-Guns N' Roses)
Joel Hoekstra (Whitesnake, ex-Night Ranger)
Mike Sweda (Bulletboys)
Erik Turner (Warrant)
David Michael Phillips (King Kobra)
Tony Franklin (ex-Blue Murder, ex-The Firm)
Phil Soussan (ex-Ozzy Osbourne)
Johnny Rod (King Kobra, ex-W.A.S.P.)
Jorgen Carlson (Gov't Mule)
Erik Norlander (Lana Lane)
"A 'Monsters And Heroes' a legendás Ronnie James Dio-ról szól. Ez a nóta egyfajta tribute az ő örökségének. Vinny és én is dobolunk ebben a számban; különleges vendégként pedig Paul Shortino szerepel benne (ő írta a szöveget is), mint énekes. Mindannyian nagyon jól ismertük Ronnie-t; és már ideje volt egy ilyen formájú emléket állítani neki" - nyilatkozta Carmine.
Az alábbi lejátszón meg lehet hallgatni az albumot, kommentárral kísérve:
Vissza a hírekhez
Keresés
Belépés
Akciós DVD-k


