Akciós CD-k

Fórum
Hírlevél
Hírek
POP EVIL - itt a negyedik klip a bandáról elnevezett albumról: 'Be Legendary'!
A Pop Evil egy veterán producer, Kato Khandwala (✝) társaságában rögzítette új albumát, a Nashville-beli Sound Emporium Stúdióban. A hanganyag végleges keverését október folyamán végezték el, Los Angeles-ben (Sphere Studios). Az új lemez a 2015-ös 'Up' album folytatása. Ezen az új korongon mutatkozik be a banda színeiben Hayley Cramer brit dobos, aki 2016-ban váltotta Josh "Chachi" Marundét (Hayley a Pop Evil első női tagja).
Matt DiRito basszusgitáros korábban elmondta: "Sosem töltöttünk még ennyi időt stúdiózással... Nagyjából három hónap alatt megyvagyunk az egésszel, de ezesetben májustól októberig megállás nélkül dolgoztunk. Ennek többek közt az is az oka, hogy ezúttal másik producerrel dolgoztunk - ő pedig egy rendkívül megfontolt, gondos illető, aki odafigyel a dalokra és az alap-hangzásra. Továbbá ahelyett, hogy ilyen őrült effekteket használnánk, Kato leültet minket, és rábeszél arra, hogy eredeti, organikus hangszereket alkalmazzunk - ilyen például a tamburin, a triangulum és a shaker... Márpedig ezek a kis dolgok - véleményem szerint - kiváló mértékben javítják az adott lemez minőségét és össz-hangzását. Egyszóval számunkra minden ráfordított idő megéri, hogy egy fasza kis albumot hozhassunk össze".
A banda önmagáról nevezte el ötödik albumát, aminek megjelenése 2018. február 16-án volt esedékes (az Entertainment One kiadó révén); de az első új single-dal már 2017 Halloween-ján napvilágot látott, 'Waking Lions' címmel. A lentebb megtekinthető videoklipet Columbia Tatone rendezte.
A 'Pop Evil' digitális formában itt, fizikai változatokban pedig itt rendelhető meg.
A tracklista:
01. Waking Lions
02. Colors Bleed
03. Ex Machina
04. Art Of War
05. Be Legendary
06. Nothing But Thieves
07. A Crime To Remember
08. God’s Dam
09. When We Were Young
10. Birds Of Prey
11. Rewind
A banda a tavalyi évben bonyolítjotta le eddigi legintenzívebb turnéját, Music Over Words elnevezéssel. A Pop Evil 2019-ben sem áll le: jelenleg is Észak-Amerikát járják; méghozzá a híres komikus, a VH1 That Metal Show műsorának egykori vezetője, Don Jamieson társaságában. Ezt követően európai, majd ausztrál turnét bonyolít le a banda.
A Pop Evil Facebook-oldalán lehet értesülni a jövőbeni koncertekről.
Később megjelent a 'Colors Bleed' című szám hivatalos klipje is, amit a 'Walking Lions' kisfilmjéhez hasonlóan Columbia Tatone rendezett. Az új videót a zaklatási botrány szimbóluma, a #MeToo mozgalom ihlette.
A harmadik, szintén Tatone által rendezett videoklipet 2018 májusában mutatták be. Az 'A Crime To Remember' című dallal arra hívja fel a figyelmet a banda, "ezekben a nehéz időkben milyen fontos az összefogás és a bátorság". A csapat ugyanakkor Kato Khandwala emlékének ajánlja ezt a kisfilmet (Khandwala a Pop Evil néhai producere volt - áprilisban hunyt el egy los angelesi motor-balesetben).
Az újabb klipet az Active Rock Chart toplista jelenlegi 11. helyezettjéhez, a 'Be Legendary' című számhoz forgatták. A 2019 februárjában bemutatott videót úgyszintén Tatone rendezte.
Vissza a hírekhez
Keresés
Belépés
Akciós DVD-k




