Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

Tavasszal debütál az egykori Trivium tagok alkotta BLACKNOVA együttes

2017-11-27
A BlackNova egy amerikai hard rock banda, ami a 2017-es évben alakult, a floridai Orlandóban.

A BlackNova jelenleg a stúdióban tölti napjait: készül saját finanszírozású bemutatkozó EP-jük, ami az 'Eclipse from Within' címet viseli. A debüt-album megjelenése 2018 tavaszára várható; de az első új single - ami maga a címadó dal - még ebben az évben megjelenhet.

A BlackNova ötlete már 2015-ben megfogant, amikor Travis Smith (ex-Trivium) megismerkedett Rob Adams zenésztársával, akinek hasonló zenei háttere és érdeklődési köre vezetett a barátsághoz. A két zenész nem sokkal később már egy saját stúdiót is létrehoztak, ahol különféle előadókkal / bandákkal dolgoztak együtt. Megfordult ebben a stúdióban Travis egyik gyerekkori barátja / egykori Trivium-beli bandatársa, Brent Young is, akivel a két főnök közös próbákat is lebonyolított. Miután rájöttek, hogy remek kölcsönhatás jött létre köztük, megalapították a triót, aminek BlackNova a neve. Habár először még énekest is keresni akartak, de végül rájöttek, hogy kreativitásuk leginkább úgy tud kibontakozni, ha maga a basszusgitáros, Brent Young veszi magához a mikrofont...

A BlackNova stílusát többféle jelzővel lehetne illetni: hard rock, heavy metal, progresszív rock, groove rock, stb.. A csapat elsőszámú hatásai közt nevezte meg például a Dream Theater-t, az Errát, a Sevendust-ot, a Tool-t, a Machine Head-et, a Shinedown-t, vagy éppen a Guns N' Roses-t, a Metallicát, az Iron Maiden-t és a Megadeth-et is.

Hamarosan nyilvánossá válnak az 'Eclipse from Within' album részletei, valamint az első klip-premier...

Bővebb infók a BlackNováról a Facebook-on olvashatók.


Tavasszal debütál az egykori Trivium tagok alkotta BLACKNOVA együttes
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.