Akciós CD-k

Fórum
Hírlevél
Hírek
Tom Keifer ismét megerősítette: nem lesz CINDERELLA-reunion
Az 56 éves Keifer az interjúban a következőket nyilatkozta: "Teljesen meg vagyok elégedve azzal a helyzettel, amiben jelenleg vagyok. És egyébként is, rengeteg olyan dolog történt az elmúlt évtizedekben, ami már nem lehet helyrehozni. Nem lesz tehát Cinderella-reunion. Jómagam totálisan megújultam; tele vagyok inspirációval, és nagyon élvezem a szólóbandám minden tevékenységét. Jól szórakozunk, és a közönség is szereti, amit művlünk. Kicsit váratlanul is jött a dolog, mert az első évben még lassan ment minden, de aztán beindult a kerék... És szerintem ez a kulcsa bárminek;ez hajt mindent: ha szereted és élvezed, amit csinálsz, és inspirálva érzed magad. Nem az emberek tömegeinek akarsz kedvezni, és nem is a pénz hajt; hanem egyszerűen folytatod azt, amihez értesz, amit motivál. Ebből pedig egyértleműen következik a siker és a boldogság-érzet is. Mindennek megvan az oka, de kell, hogy legyen kölcsönhatás is. A szólóbandámban mindenki elkötelezett, és ennek nem is kell több!".
A Cinderella utolsó albuma 1994. november 8-án jelent meg. A 'Still Climbing' című lemezt a neves Mercury Records gondozta. A csapat 2010-ben ismét összeállt néhány koncert erejéig, de miután Keifer belevágott szólókarrierjébe, az eredeti banda még ennyi aktivitást sem mutat.
Jeff LaBar gitáros nemrég a Big Music Geek magazinnak adott interjújában válaszolt arra a kérdésre, várható-e valaha új Cinderella album: "Legutóbb a 2000-es évben állt mögöttünk kiadó, de akkor is csak azok a demók tartoztak az ő hatáskörükbe, melyek végül Tom szólólemezén végezték. Szóval nem is tudom... A lemezkiadók manapság szerintem nem igazán kötnek szerződéseket. Csinálhatnánk saját magunknak egy lemezt, amit bemutathatnánk egy kiadónak, de ez nem hiszem, hogy meg fog történni. Pedig bármilyen típusú lemezt felvehetnénk. Sőt, én magam is szeretnék újra Cinderella-színekben dolgozni. Néhány kiadó minden bizonnyal imádná, ha új albumot vennénk fel, és le is próbálnának szerződtetni minket, de nem tudom... ez egy nagyon nehéz kérdés. Nem tudom, hogy működne-e a dolog egyáltalán...".
A kérdésre, miszerint a rajongók a jövőben láthatják-e még a Cinderellát, mint rendszeresen turnézó együttest, LaBar így reagált: "Az a probléma, hogy amikor turnézunk, alavetően nosztalgia-zenekarként tekintenek ránk az emberek. A helyzet az, hogy inkább csak az idősebb emberek emlékeznek és szeretik a régi lemezeinket. Példának okáért ott van a Reo Speedwagon vagy a Journey... amikor ő koncerteznek, elsősorban az idősebb generáció kíváncsi rájuk. Sajnos mi is ebben a hajóban evezünk - mint mondjuk a Poison, a Ratt, a Warrant és a Winger -, pedig ők még manapság is adnak ki lemezeket. De ezeket hányan veszik meg? Na ez itt a gond... Senki nem veszi meg a lemezeket... Pedig mi tényleg szeretnénk újra stúdióba vonulni, mint a többi '80-as évekbeli glam banda; de mi is csak olyan albumokat tudnánk kiadni, amit senki nem venne meg. Tudom, hogy ez szomorú, de igazam van, nem?".
LaBar emellett a saját alkohol-probléámit is felhozta, mint a reunion meghiúsulásának esetleges oka: "Csak találgatni tudok, de szerintem nagyrészt az én hibám is ez... Nem titok ugyanis, hogy alkohol-függőségben szenvedek. Az utóbbi reunion-turnékon pedig komoly mértékben felütötte a fejét ez a betegség. Az egyik hajós fesztiválon össze is estem a színpadon, mindenki szeme láttára. Igen, akkor nyilvánvalóan túladagoltam magam; a srácok pedig - főként Tom - csak néztek, hogy 'Mi a fasz!?'...". Ma sem vagyok teljesen józan; szóval szerintem ez a probléma... De mondom még egyszer: csak spekulálni tudok. Nem is beszélek már senkivel a régi bandából; kivéve néha Fred-del [Coury dobos]. De sem Tom-mal, sem Eric-kel [Brittingham basszusgitáros] - aki kb. 20 perc távolságra lakik tőlem - nem tartom a kapcsolatot... Tom minden bizonnyal nagyot csalódott bennem; és nyilván nem is akar látni engem meghalni... Egyszerűen nem akar tanúja lenni a haldoklásomnak".
Keifer 2013 áprilisában adta ki első szólólemezét, 'The Way Life Goes' címmel. A korong a megjelenés első hetében több mint 5,400 példányban fogyott az USA-ban; ezzel a Billboard 78. helyén debütált. A sikerek okán, 2017. október 20-án deluxe változatban is megjelent a lemez, a Cinderella egyes kiadványait is gondozó Cleopatra Records jóvoltából.
LaBar debütáló szólóalbuma 'One For The Road' címmel került kiadásra 2014. augusztus 26-án, a Rat Pak Records jóvoltából. A lemez producere a gitáros és a Cinderella tagjainak régi barátja, Ronnie Honeycutt hangtechnikus volt.
Eric Brittingham basszusgitáros - aki az 1983-as megalakulástól kezdve tagja volt a Cinderellának - nemrég belépett Bret Michaels (Poison) szólóbandájába. Ezzel egyidőben közölte azt is, hogy a rajongók ne számítsanak a Cinderella visszatérésére. Ennek elsőszámú oka az, hogy Tom Keifer inkább szóló-karrierjével van elfoglalva. Brittingham az év elején egy interjúban elmondta, Keifer szerinte sem fog már visszatérni a Cinderella élére...
Fred Coury dobos manapság a los angelesi Double Forte Studio munkatársaként ír reklám-, filmzenéket és sporthimnuszokat; illetve szabadidejében vihar-vadászattal foglalkozik. Jelenlegi munkáival kapcsolatban nemrég adott interjút az AXS-nek; ám a beszélgetés során nem esett szó a Cinderelláról...
Vissza a hírekhez
Keresés
Belépés
Akciós DVD-k


