1000 dal, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz - 726. rész

DAVID GILMOUR - 'Rattle That Lock'

David Jon Gilmour (Cambridge, 1946. március 6. –) a legendás Pink Floyd együttes énekese, gitárosa és fő dalszerzője. Rengeteg előadóval dolgozott már együtt élete során és sikeres szólókarriert tudhat maga mögött a Pink Floyd feloszlása után. Számos jótékonysági szervezetnek adományozott, és 2003-ban A Brit Birodalom Rendje kitüntetés tulajdonosa lett. 2008-ban „Kimagasló Közreműködő” nevű Q Awards-díjat kapott, amit a már elhunyt Richard Wrightnak ajánlott fel. 2011-ben a Rolling Stone magazin a 14. helyre sorolta be Gilmourt a Minden idők 100 legjobb gitárosa listán. Gilmour mindemellett számos jótékonysági projekt (állatok és emberek jogai, környezetvédelem, hajlétalanság és szegénység felszámolása, stb.) aktív támogatója. Mindeddig kétszer házasodott - összesen nyolc gyermeke van.

Fiatalkora

David Jon Gilmour Cambridge Grantchester Meadows nevű részén született 1946. március 6-án, és itt is nőtt fel. Apja, Douglas Gilmour a Cambridge-i Egyetem Zoológiai Tanszékének vezető docense, anyja, Sylvia pedig tanárnő volt.

A cambridge-i Hills Roadon található The Perse School iskolába járt, ahol találkozott a Pink Floyd későbbi gitárosával, Syd Barrett-tel. Gilmour emelt szintű modern nyelvet tanult és ebédidejükben együtt gitároztak. Ekkor még nem ugyanabban a zenekarban játszottak, mivel Gilmour 1963-ban csatlakozott a Jokers Wild nevű helybéli zenekarhoz. Cambridge környékén ők számítottak az egyik legjobb zenekarnak, minden tagja képzett zenész volt. A zenekar eredeti dobosát, Clive Welhamet felváltó Willie Wilson a The Wall show-kban a Pink Floyd háttérzenekarának tagja is volt. Mivel Gilmour Cambridge-ben élt, könnyen talált fellépési lehetőséget a Jokers Wildnak, de ő maga nem érte be ennyivel, és miután Syddel és néhány barátjukkal 1965 augusztusát utcazenéléssel töltötték Dél-Franciaországban, úgy határozott, hogy a Jokers Wilddal visszatér a kontinensre. Körülbelül egy évig maradtak, őket is elragadta a hippiőrület, s a zenekart Flowers névre keresztelték. Ez a formáció végül megszűnt és 1966-ban Gilmour kilépett.[4]

Pink Floyd

Gilmourt 1967 decemberében hívta meg Nick Mason a Pink Floydhoz, hogy ha gondolja, akkor játsszon velük. Végül 1968 januárjában csatlakozott is hozzájuk, így a zenekar ideiglenesen öt tagból állt. Ha Syd Barrett képtelen volt játszani a koncerteken, Gilmour játszotta a gitártémáit, s mikor Barrett végül teljesen kiszállt a zenekarból (jobban mondva mikor már nem vette fel a többi tag útközben a koncertek felé a kocsiba), akkor Gilmour lett a szólógitáros és a másik fő énekes, Roger Waters basszusgitáros és Richard Wright billentyűs mellett. A The Dark Side of the Moon és a Wish You Were Here albumok sikere nyomán Waters egyre inkább átvette a vezetést a zenekarban, s az Animals és a The Wall nagy részét ő egyedül írta. A The Wall időszakban Wrightot kirúgta Waters, s Waters és Gilmour kapcsolata a The Wall filmváltozatának forgatása és az 1983-as The Final Cut felvétele idején megromlott. Az Animals felvételei után Gilmour úgy érezte, hogy nem használta ki maximálisan a zenei tudását, ezért elkészítette első szólólemezét David Gilmour néven 1978-ban, amiben már teljesen ki tudta bontakoztatni azon elképzeléseit és ötleteit, amit nem tudott az Animalsen. Mialatt Waters a negatív hangulatú, szinte szólópályájának kezdeti lemezein, a The Wallon és a The Final Cuton dolgozott, addig Gilmour a második szólólemezét készítette, az About Face-t, ami 1984-ben jelent meg. Nem túl sok jegy kelt el Gilmour About Face és Waters első szólólemezének, a The Pros and Cons of Hitch Hikingnek a turnéin.

1985-ben Waters bejelentette, hogy „az ő részéről vége a Pink Floydnak”, majd egy évre rá, 1986-ban Gilmour és a dobos, Nick Mason a sajtónak azt mondták, hogy Waters távozott a zenekarból és ők tovább viszik nélküle a Pink Floydot. Ezt követően Gilmour vette át az irányítást a zenekarnál, s Masonnal és Wrighttal közösen elkészítették az 1987-es A Momentary Lapse of Reason lemezt. Az album kiadása és a világ körüli turnén után hivatalosan is visszajött Wright a formációhoz, hogy elkészítsék a következő - s egyben a legutolsó - Pink Floyd-lemezt, az 1994-es The Division Bellt.

1986-ban Gilmour megvásárolta az Astoria nevű lakóhajót, amit később átalakított stúdióvá, ahol a legutóbbi két Pink Floyd-lemezt, illetve Gilmour On an Island című szólóalbumát vették fel.

2005. július 2-án a Pink Floyd – Roger Watersszel együtt – fellépett a Live 8-en. A koncert átmeneti, 1343%-os növekedést eredményezett az Echoes: The Best of Pink Floyd eladásában. Az ebből származó nyereséget Gilmour jótékonysági célokra fordította: „A fő cél az volt, hogy nyomást gyakoroljunk a G8 vezetőire, úgyhogy ebből a koncertből nem profitálok. Ennek a pénznek életeket kell mentenie”.

Nem sokkal ezután a többi előadót is arra kérte, hogy a hasonló extra nyereséget jótékonysági célokra fordítsák. A Live 8 koncert után a Pink Floyd egy 150 millió fontos ajánlatot kapott, ha az Egyesült Államokban turnéznak, de az együttes ezt visszautasította.

2006. február 3-án, a La Repubblica című olasz napilapnak adott Gilmour egy interjút, miszerint nem sok esélyt lát arra, hogy a Pink Floyd újra turnézni kezdjen, vagy hogy új albumot vegyen fel: „Azt hiszem, elég volt. 60 éves vagyok. Nem akarok többé olyan sokat dolgozni. A Pink Floyd nagyon fontos szerepet játszott az életemben, nagyon szép időszak volt, de vége. Sokkal könnyebb a munka egyedül”.

Azt mondta, azzal, hogy elvállalták a Live 8-es fellépést, biztosították, hogy a Pink Floyd boldogan fejezhesse be a pályáját. „Több okunk is volt rá, a legfontosabbnak a rendezvény célját tartottuk. A második Rogerrel való rossz viszonyom volt, ami miatt nagyon szomorú voltam. Ezért akartunk játszani és elfelejteni a régi sérelmeket. A harmadik ok az, hogy nagyon bántam volna, ha nem vállalom el”.

2006. február 20-án, a Billboard.com-nak adott interjújában viszont már máshogy nyilatkozott a Pink Floyd jövőjével kapcsolatban: „Ki tudja? Jelenleg nem tervezek semmit a Pink Floyddal. Most a saját karrieremmel és az új albumommal foglalkozom”.

2006 decemberében Gilmour összeállított egy zenekart Syd Barrett emlékére, aki még ez év júliusában meghalt, s előadták a Pink Floyd első kislemezdalát, az Arnold Layne-t, ami amúgy Syd szerzeménye. A számot felvették a londoni Royal Albert Hallban, s kislemezként kiadták CD-n, ami az angliai 75-ös toplistán három héten át a 19. helyen szerepelt. A számon közreműködött a Pink Floyd, s egyben Gilmour billentyűse, Richard Wright, továbbá vendégként szerepelt David Bowie.

A 2005-ös Live 8-es fellépésük után Gilmour még egyszer kijelentette, hogy nem fog újra összeállni a Pink Floyd. Habár egy Phil Manzanerával készült 2007-es interjúban ő azt mondta, hogy „ezzel még nincs vége” és hogy valamin még dolgozik. Richard Wright 2008 szeptemberében bekövetkezett halálával lehetetlenné vált, hogy mind a négy tag újra együtt játszhasson, amire Gilmour a következőket mondta: „Gyakran elfelejtik azt az emberek, hogy Ricknek mekkora szerepe volt a Pink Floydban. Udvarias, szerény és közvetlen volt, nagyban hozzájárult a zenekar hangzásához varázslatos hangjával és játékával. Mint ahogyan Rick, úgy én sem tudom egykönnyen kifejezni szavakban az érzéseimet, de szeretem őt és nagyon fog hiányozni. Senkivel sem tudtam úgy játszani, mint vele”.

Szólómunkája

Gilmournak összesen négy szólóalbuma és koncertlemeze jelent meg, amelyek bejutottak az Egyesült Államok 40-es toplistájára:

    1978 - David Gilmour - 29. hely
    1984 - About Face - 32. hely
    2006 - On an Island - 6. hely
    2008 - Live in Gdańsk - 26. hely
    2015 - Rattle That Lock - 5. hely

2001 és 2002 között néhány akusztikus koncertet adott Londonban és Párizsban, amit fel is vettek és David Gilmour in Concert címen kiadtak DVD-n.

2006. március 6-án kiadta harmadik szólólemezét On an Island címen, amely pont a 60. születésnapjára esett, majd egy nappal később az Egyesült Államokban is megjelentették. Angliában az első, Németországban és Svédországban pedig az ötödik helyen végzett a toplistákon, a Billboard 200-on pedig a hatodikon. A lemezen maga Gilmour volt a producer Phil Manzanerával és Chris Thomasszal együtt, továbbá a lemezen hallható zenekart a lengyel származású Zbigniew Preisner vezényelte. A címadó dalon David Crosby és Graham Nash hallható énekesként, de közreműködött még Robert Wyatt is kornetten és ütős hangszeren, Richard Wright Hammond-orgonán és énekesként, továbbá Jools Holland, Phil Manzanera, Georgie Fame, Andy Newmark, B. J. Cole, Chris Stainton, Willie Wilson, Bob Klose gitáron és Leszek Możdżer zongorán. Gilmour a Red Sky at Night című számon maga szaxofonozik. Az On an Island az angliai toplistákon elérte az első helyet, Kanadában 2006. április 10-én platinalemez lett 100,000 fölötti eladással büszkélkedve, ezzel is elősegítve azt, hogy Gilmour albuma az Egyesült Államokban bejutott az első tízbe, mint szólóelőadó.

Az album kiadása után Európába, az Egyesült Államokba és Kanadába ment turnéra, hogy népszerűsítse a frissen megjelent lemezét. A turnén részt vett többek között Richard Wright és a Pink Floyd-koncertekről és -albumokról már ismert Dick Parry, Guy Pratt és Jon Carin is. Összesen tíz koncertet adott március 10-től egészen május 31-ig az Egyesült Államokban és Kanadában. A turné európai része július és augusztus között volt megtartva, Magyarországra nem jött el Gilmour, mint ahogyan a Pink Floyd sem soha.

Gilmour így nyilatkozott a turnét népszerűsítő sajtónak:
Gilmour 2006. július 29-én Németországban, Münchenben az On an Island turné alatt.
„Nagyon remélem, hogy ezzel a turnéval az emberek elhiszik nekem, hogy csakis ezzel az együttessel tervezek közös turnét!”.

2007. szeptember 17-én a turnét felvették filmre és kiadták Remember That Night címen DVD-n és Blu-ray-en.[17] A dupla DVD-s filmet David Mallet rendezte, ötórai koncerttel, egy, a turné utazásáról szóló dokumentumfilmmel és David Bowie, Robert Wyatt vendégszereplőkkel. A két és fél órás koncerten mellé egy húszoldalas könyvet is mellékeltek, mintegy 80 fényképet tartalmazva a stúdiós munkákról és a turnéról. A kiadvány Blu-ray-lemezen is beszerezhető Dolby TrueHD hangzással (mivel a Dolby TrueHD nem alapvető formátum a Blu-ray-lejátszóknak, ezért néhány lejátszó csak sztereóban tudja lejátszani a koncertet).

A turné utolsó állomása a gdański kikötőben volt megtartva, 2006. augusztus 26-án, a mintegy 50 000 fős közönségnek, az 1980-as lengyel forradalom 26. évfordulója alkalmából. A koncert ráadásaként az egyik figyelemre méltó száma A Great Day for Freedom volt. 2008. szeptember 22-én adták ki a koncertet két CD-n és egy DVD-n Live in Gdańsk címen, nem sokkal Wright halála után és csak ennél a show-nál használt Gilmour egy negyvenfős zenekart az együttes mellé, nevezetesen a Lengyel Balti Filharmonikusokat Zbigniew Preisner vezénylésével, aki az On an Islandon is vezényelt.

2009-re Gilmour csupán egyetlen koncertet tervezett Richard Wright halála miatt, mégpedig a hajléktalanokat segítő „titkos” Crisis nevű jótékonysági szervezet koncertjét 2009. május 25-re, ahol közösen lépett fel Amadou & Mariammel.

2009. július 4-én Gilmour Jeff Beckhez csatlakozott csupán egyetlenegy koncert erejéig a londoni Royal Albert Hallban. Gilmour és Beck végigszólózták a Jerusalem című számot, majd a Hi Ho Silver Lininggel fejezték be a műsort.

2009. augusztusában egy online kislemezt jelentetett meg, Chicago – Change the World címmel, amin énekel, gitározik, basszusgitározik és billentyűzik, hogy Gary McKinnon helyzetén segítsen. A cím egy Graham Nash-szerzeményből származik, mégpedig a Chicagóból, de Gilmour felvételén Chrissie Hynde, Bob Geldof és maga McKinnon is közreműködött. A producer Chris Thomas volt, aki hosszú éveken át közreműködött Pink Floyd dalokon.

Legutóbbi szólóalbuma, a 'Rattle That Lock' 2015. szeptember 18-án jelent meg, a Columbia kiadó jóvoltából. A producer ezúttal is maga Gilmour és Phil Manzanera volt.

Család és hobbi

Gilmour első házassága Virginia "Ginger" Hasenbeinnel volt, amiből négy gyerekük született: Alice (1976), Clare (1979), Sara (1983) és Matthew (1986). A gyerekek eredetileg a Waldorf Iskolában tanultak, de később Gilmour rettentőnek találta az ottani tanítást. 1994. július 28-án Polly Samsonnal házasodott össze, akitől három gyermeke született: Joe (1995), Gabriel (1997) és Romany. Polly első fiát, Charlie-t Gilmour magához vette, aki Heathcote Williamstől származik. A The Division Bell album utolsó dalának, a High Hopesnak a végén Charlie hangja hallható, amint épp Steve O’Rourke-kal telefonál.

Gilmour számos jótékonysági szervezetnek adományozott. 2003 májusában a Nyugat-London körzetében lévő Maida Vale-ben eladta a házát kilencedik Earl Spencernek, majd az így megkapott összeget – 3.6 millió fontot – a Crisis Alapítványnak ajánlotta, hogy segítsen a hajléktalanoknak otthont adó programban. Emellett még a következőket támogatta: Oxfam, Európai Unió Elme Egészség és Beteg Egyesület, Greenpeace, Amnesty International, A Lung Alapítvány és Nordoff-Robbins Music Therapy.

Gilmour nem csak a zenével, hanem pilótaként a légi közlekedéssel is foglalkozik. Ő alapította az Intrepid Légi Közlekedés névre hallgató repülőgép-múzeumot, mivel nagyszerű történelmi repülőgép-gyűjteménye van. Később úgy döntött, hogy eladja a céget, mivel egyre nagyobb üzleti üggyé vált, ez az eredetileg hobbinak induló szenvedélye. Egy BBC-interjúban ezt mondta: „Az Intrepid Légi Közlekedés csak egy hobbi volt a zene mellett, de az évek során túl nagy üzleti üggyé vált a múzeum. Hirtelen azon kaptam magam, hogy ahelyett, hogy élvezném ezt a fajta hobbit, túl sokat foglalkoztam a múzeum üzleti ügyeivel, úgyhogy inkább eladtam. Többé már nem az enyém az Intrepid Légi Közlekedési múzeum. Csak egy nagy régi repülőgépem van, s remélem, hogy egyszer majd felszállhatok vele”.

2008. május 22-én Gilmour Ivor Novello-díjat nyert „Életre szóló hozzájárulás” címen. Később pedig „Kimagasló Közreműködő” nevű Q Awards-díjat kapott, amit a már elhunyt Richard Wrightnak ajánlott fel.

Játékstílusa

Gilmourt szólójátéka tette nagyon híressé, a karakteres hajlításaival, a bluesos játékával és a hosszan kitartott hangjaival. Habár a legjobban csak úgy ismerik, mint gitáros, de azon kívül még számos más hangszeren is képes játszani: basszusgitáron (néhány Pink Floyd-számon is ő basszusozik), billentyűn, szájharmonikán, dobon (a Syd Barrett által írt Dominoes című számon ő dobol) és szaxofonon (az On an Islandről a Red Sky at Nighton ő játszik).

A Pink Floyd korai kezdetén Gilmour Fender Stratocastereken játszott. Később, az együttes egyik leghíresebb számának, az Another Brick in the Wall, Part 2-nek a szólóját egy Gibson Les Paul gitáron játszotta fel. 1996-ban bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be, mint a Pink Floyd tagja. Sok kritikus és hallgató szerint minden idők egyik legjobb gitárszólóját lehet hallani a Comfortably Numb című számnál.

2011-ben a Rolling Stone magazin a 14. helyre sorolta be Gilmourt a Minden idők 100 legjobb gitárosa listán, 2007 januárjában a Guitar World magazin olvasói a Comfortably Numb, a Time és a Money szólóit szavazták be a 100 Legjobb Gitárszólói listába: a Comfortably Numb a 4., a Time a 21. és a Money a 62. helyen végzett.

Bővebb infók, aktuális hírek: www.davidgilmour.com

Rovatunk előző epizódjai itt érhetők el.