Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

1000 dal, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz [727. rész]

2022-08-05
A glam-rock műfaj elsőszámú jelenkori képviselőivel szolgálunk ma.

1000 dal, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz - 727. rész

MÅNESKIN - 'La Parole Lontane'

A Måneskin egy olasz együttes, amely 2015-ben alakult Rómában. Ők képviselték Olaszországot a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválon Rotterdamban, a 'Zitti e buoni' című dallal, mellyel meg is nyerték a versenyt. Az együttes az olasz X-Faktor tizenegyedik szériájának második helyezettje, ezután indult be karrierjük.


Kezdet

A zenekar tagjai egy római középiskola diákjaiként találkoztak egymással. 2016-ban diákként úgy döntöttek, hogy együttest alapítanak. A zenekar nevét akkor választották, amikor regisztráció előtt álltak egy helyi feltörekvő zenekarok zenei versenyére. A név végül a félig dán Victoriának köszönhető, akit arra kértek, hogy keressen néhány dán szót, majd megállapodtak Måneskin (holdfény) mellett, bár jelentése nem kapcsolódik magához az együtteshez. A Pulse Contest fordulópontot jelentett karrierjükben, mivel el kellett kezdeniük saját dalok írását. A verseny arra késztette őket, hogy fellépjenek a Filc Zenei Klubban és Iskolában, majd később elnyerték az első helyezett díját.

Később a római Colli Portuensi negyed utcáin játszottak, valamint a város történelmi központjában. Az első élő koncertjükre 2016-ban a Független Lemezkiadók találkozóján került sor Faenzában, ahol körülbelül 30 ember előtt léptek fel. Egy dániai utazás után, amely során a zenekar néhány élő koncertet is adott, a csapat megerősítette összetartását, és naponta több órán keresztül gyakoroltak.

X Factor

2017-ben jelentkeztek az olasz X Factor tehetségkutató műsor tizenegyedik évadában, ahol mentoruk Manuel Agnelli volt. A december 14-i döntőben végül második helyen végeztek Lorenzo Licitra mögött. Az adás alatt a The Four Seasons 'Beggin'', Franz Ferdinand 'Take Me Out' és a The Killers 'Somebody Told Me' című művét adták elő. November 24-én debütált első daluk, a 'Chosen', ami az olasz slágerlista 2. helyén szerepelt. Ugyanezzel a címmel jelent meg december közepén a középlemezük, amely az olasz X-Faktor élő show-műsoraiban bemutatott feldolgozásokból állt. A lemez végül platina minősítést kapott az Olasz Zeneipari Szövetségtől.

2018. március 23-án a zenekar kiadta első olasz nyelvű kislemezét 'Morirò da re' címmel, amely folytatta kereskedelmi sikereiket. Ezután a 'Morirò da re' és 'Torna a casa' dalok jelentek meg. A kislemezek vezették a toplistákat Olaszországban. Mindkét dal szerepelt első stúdióalbumukon, amely az 'Il ballo della' címet kapta. Az album népszerűsítése érdekében a zenekar dokumentumfilmet adott ki 'This Is Måneskin' címmel. A film bemutatója 2018. október 26-án volt.

Eurovíziós Dalfesztivál

2020. december 18-án vált hivatalossá, hogy az együttes 'Zitti e buoni' című dala is bekerült a Sanremói Dalfesztivál zenei műsor mezőnyébe. A dal hivatalosan március 3-án jelent meg, miután a dalfesztivál első estjén előadták. 2021. március 6-án vált hivatalossá, hogy az együttes alábbi dalát választották ki a nézők a 2021-es Sanremói Dalfesztivál nemzeti döntőben, amellyel képviselhetik hazájukat az elkövetkezendő Eurovíziós Dalfesztiválon. Az együttes a következő napon hivatalosan is megerősítette, hogy szeretnék képviselni Olaszországot a versenyen. Mivel az ország tagja az automatikusan döntős „Öt Nagy“ országának, ezért a dal az Eurovíziós Dalfesztiválon először a május 22-én rendezett döntőben versenyzett, de előtte az első elődöntő zsűris főpróbáján is előadták. A szavazás során a zsűri értékelése alapján negyedik helyen végeztek 206 ponttal (Grúziától, Horvátországtól, Szlovéniától és Ukrajnától maximális pontot kaptak), míg a nézői szavazást megnyerték (Bulgáriától, Máltától, San Marinótól, Szerbiától és Ukrajnától maximális pontot kaptak), így összesítésben 524 ponttal megnyerték a versenyt és megszerezték Olaszország harmadik eurovíziós győzelmét. A 2006-os dalverseny óta ez volt az első alkalom, hogy rock stílusú dal nyert, amire az együttes énekese, Damiano, a nyertes beszédében utalt is a „Rock 'N' Roll Never Dies” (A Rock 'N' Roll sosem hal meg) mondattal. Emellett 2010 óta ez volt az első alkalom, hogy ismét az automatikus döntős országok közül nyerték meg a versenyt, valamint az énekes kivételével az együttes többi tagjai számítanak a 2000 után született első Eurovíziós győztesnek.

Olasz és európai turné

A zenekar 2021 június és július között európai promóciós turnéra indult, emellett számos szabadtéri nyári zenei fesztiválon léptek fel - köztük a Rock for People és a Nova Rock Fesztiválon. Bejelentették, hogy új stúdióalbumot adnak ki az év vége előtt, valamint négy koncertdátumot a Palazzetto dello Sportban és a Mediolanum Forumban decemberben.

Az aktuális turnét egy évvel elhalasztották a koronavírus-járvány okán: az új dátum szerint 2023. május 16-án adnak koncertet a Papp László Budapest Sportarénában. Erről bővebb infók itt.

További infók, aktuális hírek: www.facebook.com/maneskinofficial


Rovatunk előző epizódjai itt érhetők el.

 

1000 dal, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz [727. rész]
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.