Akciós CD-k

Fórum
Hírlevél
Hírek
Bemutatta következő nagylemeze címadó dalát a REDEMPTION: itt az 'I Am The Storm'!
Négy évvel azután, hogy megjelent a Redemption legutóbbi nagylemeze, a 'Long Night’s Journey Into Day', valamint két évvel az 'Alive in Color' című koncertalbum megjelenése után [ezekről bővebben itt írtunk], a csapat most bejelentette soron következő sorlemezét, ami a második stúdió-munkájuk lesz, melyen az Evergrey-ből ismert Tom Englund énekel.
Az új album - ami az előzetes közlemény szerint "súlyosnak és sötétnek" ígérkezik - 2023 márciusában jelenik meg, 'I Am the Storm' címmel, a német AFM kiadónál. Hamarosan közzéteszik az album részleteit... de addig is elérhető lentebb a videoklipes címadó dal:
"Egy emberi lény élete sok dologból tevődik össze - köztük vannak a folyamatos megpróbáltatások, kihívások és lehetőségek is. Sönthetünk úgy, hogy ezeket lelkesedéssel, kétkedve, ellenállással vagy beletörődéssel fogadjuk. Amikor felvesszük a harcot, tisztában kell lennünk azzal, hogy mikor kell támadást indítani, és mikor kell meghátrálni. De a legfontosabb az, hogy minden emberi lénynek méltósággal kell viselnie a dolgait, és önmagának kell lennie a saját történet-írójának. Ez a dal az állhatatosságról szól; az üzenete pedig az, hogy mindig bátran merjük szembeköpni az egyenlőtlenséget generáló tényezőket" - közölte a banda.
A Redemption felállását Nick van Dyk gitáros / dalszerző, Tom Englund (Evergrey) énekes, Sean Andrews basszusgitáros, Bernie Versailles gitáros, Chris Quirarte dobos és az nemrégiben csatlakozott Vikram Shankar billentyűs alkotja.
Vissza a hírekhez
Keresés
Belépés
Akciós DVD-k

