Akciós CD-k

Fórum
Hírlevél
Hírek
Megjelent a BEGAT THE NEPHILIM új videoklipje, az Ossuary (premier)
Tyler Smith énekes így szólt: "Az Ossuary című dal - dalszövegileg és tematikailag, valamint a videoklip tekintetében - az egyik kedvenc filmem, a Cemetery Man ihletése alatt született. Ugyanígy az album borítója is... Az album esetében olyan szempontból is fontos ez az ügy, hogy alapvetően ez határozza meg a komplett album témáját, ami a halál és a gyász definíciója köré épül".
"Egyébként édesapám, illetve azon barátaim emlékére írtam ezt a számot, akiket az utóbbi időben elvesztette. A címben szereplő "csontház" kifejezés egy olyan mentális és fizikális helyet reprezentál, ahova a veszteségeimet temethetem. Mondhatnám úgy is, hogy ez a dal és ez az album egy óda a halottaknak". A Begat The Nephilim egy amerikai blackened melodic death metal banda, ami Dél-New Hampshire-ből származik. A zenekar hangzását tekintve leginkább olyan előadókkal azonosítható, mint a The Black Dahlia Murder, a Behemoth, a Cattle Decapitation és a Fleshgod Apocalypse. A 2012-es megalakulás óta a Begat The Nephilim többek között olyan neves zenekarokkal állt egy színpadon, mint a Soulfly, a Suicide Silence, a Napalm Death, a Suffocation, a Dying Fetus, a Morbid Angel, a Job For A Cowboy és a The Dillinger Escape Plan, de számos nagy volumenű amerikai fesztiválon (Summer Slaughter, New England Metal and Hardcore Fest) is felléptek már. A Begat The Nephilim kétségkívül mély nyomokat hagyott az adott műfaj amerikai színterén. A többéves próbatermi és turné-tapasztalat két évvel ezelőtt szülte meg legutóbbi gyermekét, a banda aktuális stúdióalbumát, ami 'II: The Grand Procession' címmel látott napvilágot, 2021. október 29-én, a Noble Demon kiadó jóvoltából. A 2018-as 'Begat the Nephilim I: The Surreptitious Prophecy / Mother of the Blasphemy' című stúdióalbum folytatása - ahogy azt a bandától megszokhattuk - "súlyos riffeket, szaggató szólókat és szárnyalóan dallamos gitár-témákat hallhatunk, könyörtelen, kegyelmet nem ismerő formában". Ezen az albumon szerepel a fenti videoklipes szám, az Ossuary is. A tracklista: Lentebb meghallgatható a dalszöveges videó formájában megjelent, Paupers Grave című szám: Itt pedig elérhető a 'Paterfamilias' című szerzemény vizualizációs klipje: Bővebb infók a bandáról és az albumról: www.begatthenephilim.com
01. Panegyric
02. Pygmalionism
03. Paterfamilias
04. Threnody - Death Of Spring
05. The Grand Procession
06. Ossuary
07. Exanguinated
08. Dirge
09. Paupers Grave
10. The Grand Procession Part ll
11. Leucomalachite Green
Vissza a hírekhez
Keresés
Belépés
Akciós DVD-k


