Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

'666' címmel adja ki debütáló albumát a COBRA SPELL zenekar

2023-09-27
A Napalm Records nemrég világraszóló lemezszerződést kötött a sleaze zenében utazó csajbandával. A zenekar most bejelentette debütáló nagylemezét.

A Cobra Spell zenekart 2019-ben alapította egy feltörekvő gitáros-tehetség, Sonia Anubis (ex-Crypta, ex-Burning Witches). A csapat a '80-as évek heavy metal / rock hangzását ötvözi a sleaze műfaj intenzitásával.

Első körben két EP-t adott ki a zenekar: a 'Love Venom' 2020-ban, az 'Anthems of the Night' pedig 2022-ben jelent meg. Tavaly októberben a Cobra Spell új felállást mutatott be; egyúttal pedig kiadott egy új, Flaming Heart című single-dalt.

A Cobra Spell a sikeres kiadványok mellett olyan előadókkal turnézott együtt, mint a Ross The Boss, az Enforcer vagy az Evil Invaders... a jövőben pedig még nagyobb szabású turnékra és fesztivál-fellépésekre számíthatnak a rajongók!

Sonia Anubis bandáját most a világhírű Napalm Records lemezkiadó igazolta le, és a tervek szerint 2023 elejére elkészült a csapat első teljes értékű nagylemeze, a '666'!

A '666' albumot december elsején adják ki, azzal a céllal, hogy "a nyolcvanas évek rock 'n' roll muzsikájával dominálják a világot"!

"A Cobra Spell ambíciózus, vadul fűtött debütáló albuma, a '666' felvonultatja a csapat egyedülálló tehetségének minden aspektusát; ezzel pedig garantáltan a jövő nagyjai közé emelkedik a banda. Ezek a megvadult lányok nem ismernek korlátokat, és már alig várják, hogy leigázzák a világ nagyszínpadait" - olvashatók a hivatalos közleményben.

A tracklista:
01. 666
02. S.E.X.
03. Satan Is A Woman
04. Hotline 666
05. Bad Girl Crew
06. The Devil Inside Of Me
07. Fly Away
08. Love = Love
09. Love Crime
10. Warrior From Hell
11. You’re A Cheater
12. High On Love

Az album bejelentésével egy időben közzétették a vezető videoklipet / single-dalt, ami "a korong legmocskosabb nótája", a S.E.X.! Íme a premier:

A banda jelenlegi felállását - a szólógitáros Sonia Anubis mellett - Kristina Vega énekes, Noelle dos Anjos ritmusgitáros, Angelina Vehera basszusgitáros és Jess Piñas dobos alkotja. További infók: www.facebook.com/cobraspell

 

'666' címmel adja ki debütáló albumát a COBRA SPELL zenekar
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.