Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

CRYSTAL VIPER - január végén jelenik meg az új nagylemez, a 'The Cult'; itt a címadó dal szöveges klipje!

2021-01-16
A női frontemberrel működő, lengyel heavy metal-brigád világraszóló lemezszerződést kötött a Listenable Records kiadóval.

Mint most kiderült, a Crystal Viper soron következő, nyolcadik stúdióalbuma 'The Cult' címmel jelenik meg, Európában 2021. január 29-én, Észak-Amerikában pedig február 12-én.

Marta Gabriel front-asszony így nyilatkozott: "Rendkívül izgatott vagyok új albumunk miatt, mivel ez egy új érát fémjelez a Crystal Viper történetében. Először is: ez az első albumunk a Listenable Records színeiben; másodszor pedig: ez az első dal-kollekciónk, amit új dobosunk, Cederick Forsberg társaságában rögzítettünk. Továbbá: jómagam újra gitárt ragadtam, és nem is lehetnék ennél boldogabb! Stílus és zenei irányzat tekintetében úgy döntöttünk, ezentúl is azt űzzük, amihez a legjobban értünk, amit őszintén tudunk prezentálni; hogy ezzel is megmutassuk mindenkinek, honnan jöttünk, hova tartozunk. Vagyis máshogy mondva: a 'The Cult' albummal a Crystal Viper visszatér a gyökerekhez;a színtiszta, klasszikus heavy metal muzsikához, amit nevezhetünk akár old-school-nak is, mivel sosem volt még egyetlen albumunkon sem ennyi fogós gitár-riff!".

"A 'The Cult' lemezborítója - amit Mario Lopez festett - nem mellesleg önmagában elárulja, mi van belül! Ez egy klasszikus heavy metal-borító, ami remek összhangban van a dalcímekkel... melyek - mint azt már kitalálhattátok - egy igazi legenda, H.P. Lovecraft munkásságán alapszanak".

01. Providence
02. The Cult
03. Whispers From Beyond
04. Down In The Crypt
05. Sleeping Giants
06. Forgotten Land
07. Asenath Waite
08. The Calling
09. Flaring Madness
10. Lost In The Dark

Az új lemez CD-s és digitális változata bónuszként egy King Diamond-klasszikus ('Welcome Home') feldolgozását; bakelites verziója pedig a legendás brit Satan együttes 'Trial By Fire' című számának átdolgozott változatát fogja tartalmazni. Az előrendelési infók itt érhetők el.

Az első ízelítő, az album címadó dalának hivatalos szöveges klipje lentebb érhető el.

"Marta Gabriel comments: "Érzésem szerint a címadó dal reprezentálja a legjobban az új albumot. Van egyfajta zord atmoszférája; de ugyanakkor könnyen megjegyezhetők a vokálok; a gitár-témák klasszikus hangzásúak és harmonikusak - márpedig elsősorban ezek dominálják a lemezt. Maiden, Priest, Black Sabbath, sőt Mercyful Fate és Diamond Head... innen jönnek a zenei témáink; ezek a bandák a gyökerei a Crystal Viper-nek... vagyis a klasszikus heavy metal! Izgatottan osztom meg a világgal ezt a dalt és az albumot!".

Újonnan megjelent az 'Asenath Waite' hivatalos szöveges videója is:

A Crystal Viper nemrégiben legutóbbi albuma, a 'Tales of Fire and Ice' 'Still Alive' című számát filmesítette meg, a globális karantén ideje alatt.

"Minden leszervezett koncertünket le kellett fújni és át kellett helyezni a 2021-es évre; ezért úgy döntöttünk, addig is belevetjük magunkat a dalszerzésbe; továbbá pedig valami különleges dologgal szolgálunk a rajongóink számára" - nyilatkozta júliusban a Crystal Viper front-asszonya, Marta Gabriel. "Az új dalokat otthonunkban, saját házi stúdiónkban dolgozzuk ki. AMi pedig külön érdekesség: ez lesz az első Crystal Viper-lemez, amin 3 gitáros játszik!".

Hogy ne kelljen 2021-ig várni, a Crystal Viper most megosztotta 'Still Alive' című száma karantén alatt készült videoklipjét, aminek révén betekintést nyerhetünk a következő album munkálataiba is. Íme a premier:

A Crystal Viper legutóbbi, hetedik nagylemeze 'Tales of Fire and Ice' címmel jelent meg 2019. november 22-én, a német AFM Records jóvoltából, CD-n, limitált LP-n és digitális változatban.

Az új lemez megjelent CD-n, limitált LP-n és digitális változatban, az alább látható borítóval, amit a híres belga fényképész, Tim Tronckoe (Nightwish, Delain, Epica, stb.) készített).

A tracklista:
01. Prelude
02. Still Alive
03. Crystal Sphere
04. Bright Lights
05. Neverending Fire
06. Interlude
07. Under Ice
08. One Question
09. Tomorrow Never Comes (Dyatlov Pass)
10. Tears Of Arizona

Íme a 'Still Alive' dal hivatalos videoklipje:

Újonnan megjelent a 'Bright Lights' című szám hivatalos klipje is:

A CD- és digitális verziók egy bónusz dalt is tartalmaznak - ez nem más, mint a 'Dream Warriors' című Dokken-klasszikus feldolgozása (ami eredetileg a Rémálom az Elm utcában 3. c. film egyik betétdala); míg az LP-változat az 'Alone' című I-Ten dal átdolgozását adja extraként (ezt a számot annak idején a Heart tette népszerűvé).

A banda 2019. szeptember 14-én fellépett a budapesti Barba Negra klubban, az Ossian előzenekaraként. Erről bővebb infókat itt lehet találni.

Másik hír, hogy a bandába november elején új dobos érkezett, Cederick Forsberg (Blazon Stone, Rocka Rollas) személyében. A csapat új felállása a hónap végén debütált, egy portugál koncert alkalmával.

A Crystal Viper - előző nagylemeze, a 'Queen of the Witches' sikereit meglovagolva - tavaly egy új EP-t dobott piacra. 2018. június 29-én az AFM Records jóvoltából megjelent, limitált 'At the Edge of Time' EP 10-hüvelykes bakelitlemezen és digitális változatban érhető el. A mini-albumra összesen öt tétel került fel - ebből három vadonatúj Crystal Viper-dal (a címadó szám angol és lengyel nyelven egyaránt szerepel a lemezen). Továbbá megtalálható az EP-n a 'When The Sun Goes Down' című közönség-kedvenc és 'Tell Me Why' című feldolgozás is felkerült a lemezre (ez utóbbit eredetileg a legendás NWOBHM banda, a Quartz adta elő).

Az 'At the Edge of Time' borítóját ezúttal is a híres Andreas Marschall (Blind Guardian, Running Wild, Kreator) festette meg. A kép remekül passzol a címadó dal koncepciójához, ami egyébként a legendás brit fantasy-író, Michael Moorcock munkásságán alapszik.

A-oldal
01. At The Edge Of Time
02. When The Sun Goes Down (Giallo Version)

B-oldal
01. Zwiastun Burzy
02. When Are You
03. Tell Me Why (Quartz cover)

A címadó dal angol és lengyel nyelvű változatának hivatalos videoklipjei itt tekinthetők meg:

A 2016-os évben nem sokat lehetett hallani a Crystal Viper háza tájáról, lévén Marta Gabriel frontasszony / alapító különféle egészségügyi problémákkal küzdött. Ezáltal megkérdőjeleződött a banda jövője (miután Marta nemrég arcüreg-műtéten esett át), de 2017 elején a "Boszorkány visszatért"; méghozzá minden eddiginél erősebb és hangosabb módon!

A német AFM Records 2017. február 17-én jelentette meg a Crystal Viper legutóbbi koncept-albumát, ami a 'Queen of the Witches' címet viseli. A lemez - ami a 2013-as 'Possession' folytatása, melynek dalait az a Bart Gabriel producelte, aki korábban a Cirith Ungol, a Mythra és a Sacred Steel zenekarokkal is együtt dolgozott (a civil életben pedig nem mellesleg Marta férje). Az album hanganyagának keverését Mariusz Pietka (Jack Starr's Burning Starr, Lonewolf, Mortician) látta el.

Az alább látható lemezborítót egy legendás német művész, Andreas Marschall (Running Wild, Blind Guardian, Kreator) készítette és valósította meg.

A Crystal Viper szokás szerint most is a '80-as évek klasszikus metalzenekarai előtt tiszteleg; de ezúttal három legendát is meghívtak az örökség méltó ápolása végett. A 'Queen Of The Witches' albumon vendégszerepel a Manowar gitárhőse / alapítója, Ross The Boss; a Venom / Venom Inc. frontembere, Jeff "Mantas" Dunn; valamint Steve Bettney, a kultikus NWOBHM banda, a Saracen énekese.

A nagylemez első single-dala 'The Witch Is Back' címmel jelent meg, digitális single, valamint videoklip formájában (ez utóbbit a Behemoth, a Kreator és az Amon Amarth zenekarokkal közös munkáiról ismert Grupa 13 stábja rendezte). Lentebb elérhető a premier!

A 'Queen Of The Witches' kiadását követő napon a banda exkluzív koncertet adott Münchenben, mint a Heavy Metal Calling Fesztivál főzenekara - ez volt az új album első hivatalos bemutató-bulija.

Másik hír, hogy Marta Gabriel - aki énekes-gitárosként és elsőszámú dalszerzőként szerepel a bandában immáron 17. éve - önálló szerződést kötött az ESP Guitars céggel; míg a banda többi tagjait ezentúl a Dean Markley szponzorálja.

Később napvilágot látott a második videoklip az albumról. Íme a (fentebb említett EP-re is felkerült) 'When The Sun Goes Down' premiere:


CRYSTAL VIPER - január végén jelenik meg az új nagylemez, a 'The Cult'; itt a címadó dal szöveges klipje!
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.