
A Kyocera Dome-ban megrendezett koncerten ezúttal is a banda felállásának klasszikus triója (Slash, Duff McKagan, Axl Rose), valamint Frank Ferrer dobos, Richard Fortus gitáros és Dizzy Reed billentyűs (plusz Melissa Reese másod-billentyűs) állt színpadra. Lentebb megtekinthető néhány rajongói felvétel a buliról.
A Guns N' Roses ezen kívül további négy koncertet ad Japánban (ezek mindegyikén a Babymetal az előzenekar); ezt követően pedig Új-Zélandot, Ausztráliát, Szingapúrt, Thaiföldet és az Egyesült Arab Emirátusokat is bejárják (február-március folyamán).
A világkörüli 'Not In This Lifetime' turné első buliját 2016. június 23-án rendezték meg. A körutat nem véletlenül 'Not In This Lifetime' ['Ebben az életben biztos, hogy nem'] elnevezéssel látták el; lévén Axl Rose ezt nyilatkozta 2012-ben arra a kérdésre, elképzelhető-e a jövőben egy GN'R-reunion. Az április elseji megleptés bulit eleve ezzel a mottóval hirdették, de akkora sikere lett az önbecsapó kijelentésnek, hogy az amerikai turnét is így nevezték el. A zenekar turné-menedzsere Dale "Opie" Skjerseth júliusban elárulta egy atlantai TV-csatornának, hogy a körútnak "nincs végső állomása"; koncerteket már ekkor leszerveztek a 2017-es évre is. "A bandát ebben nem a pénz, annál inkább a zene szeretete mozgatja; de persze mindenkinek szüksége van pénzre is... Ettől függetlenül a célunk közös: olajozottan, és megállás nélkül működjön a gépezet" - nyilatkozta a menedzser. A 'Not In This Lifetime' turné ősszel Latin-Amerikába, télen pedig Japánba és Ausztráliába is elér (ezen a kontinensen ez a felállás utoljára 1993-ban járt). Sőtmitöbb, február 25-én története során először lép fel Szingapúrban a banda. Íme a következő ázsiai, ausztrál / új-zélandi turné koncertjei: 2017. Jan. 21. - Oszaka, Japán - Kyocera Dome 2017. Feb. 2. - Wellington (Új-Zéland) - Westpac Stadium 2017. Feb. 25. - Szingapúr, Szingapúr - Changi Exhibition Centre A koncert-sorozat ezt követően május végén folytatódik Európában, ahol a nyár folyamán a kontinens legnevesebb fesztiváljain áll színpadra a banda. Július végén visszatérnek Észak-Amerikában, ahol egészen szeptemberig turnéznak. A teljes beosztás itt érhető el.
2017. Jan. 28. - Tokió, Japán - Saitama Super Arena
2017. Jan. 29 - Tokió, Japán - Saitama Super Arena
2017. Feb. 4. - Auckland (Új-Zéland) - Western Springs
2017. Feb. 7. - Brisbane - QSAC Stadium
2017. Feb. 10. - Sydney - ANZ Stadium
2017. Feb. 11. - Sydney - ANZ Stadium
2017. Feb. 14 - Melbourne, Ausztrália - Melbourne Cricket Ground
2017. Feb. 18. - Adelaide - Adelaide Oval
2017. Feb. 21. - Perth - Domain Stadium
2017. Feb. 28. - Bangkok, Thaiföld - SCG Stadium
2017. Márc. 3. - Dubai, Egyesült Arab Emirátusok - Dubai Arena
Vissza a hírekhez
Az Ön kosara jelenleg üres.
