
Portnoy az alább látható posztot tette közzé a Facebook-on, ami szerint egy los angelesi stúdióban dolgozik; lévén alakulóban van egy új, all-star felállású prog-metal banda, aminek bemutatkozó albuma még ebben az évben megjelenik.
Portnoy több all-star retrospektív koncertet is megrendezett február 7. és 11. között, egy Tampától Cozumelig utazó hajón, saját születésnapja alkalmából. Mike - aki 2017. április 20-án lesz 50 éves - teljes egészében előadta egykori bandája, a Dream Theater '12 Step Suite' című epikus zeneművét, ami a dobos alkoholizmussal való küzdelmét dokumentálja, öt klasszikus tétel egyvelege révén. A 'The Glass Prison', 'This Dying Soul', 'The Root Of All Evil', 'Repentance' és 'The Shattered Fortress' című számok alkotta szvit - ami dalokra lebontva a Dream Theater egyes albumain (2002-2009) szerepel - maga Portnoy tollából született, de szólóban most először adta elő teljes egészében a művet.
Portnoy - aki több mint 27 évvel ezelőtt társ-alapítója volt a Dream Theater-nek - születésnapi koncertjén többek közt olyan legendákkal lépett színpadra, mint a Yes, a Kansas, Steve Hackett vagy John Wetton. A "zenés vakáció" során emellett koncertet adott a Pain Of Salvation, a Spock's Beard, a Bad Dreams, a Neal Morse Band, a Focus és a District 97 is. Bővebb infók a születésnapi buliról, a CruiseToTheEdge.com oldalon találhatók. Alább néhány felvétel is megtekinthető a koncertekről.
Portnoy - aki nemrégiben azt nyilatkozta, hogy "szó nélkül beállna újra a Dream Theater-be" - interjút adott a Metal-Rules.com szerkesztőinek is. A kérdésre - miszerint hallotta-e ex-bandája új albumát ('The Astonishing') - a dobos így reagált: "Erre nem válaszolnék, mivel semmi közöm hozzá. A Dream Theater-ről csak annyit mondhatok, hogy... inkább nem mondanék semmit; mivel teljesen mindegy, hogy mit nyilatkozok, az zavaros lesz, és kiforgatja a média. Szóval megígértem magamnak, hogy soha többet nem fogok a Dream Theater-ről beszélni... kivéve, hogy arról a 25 évről kérdeznek, amit a bandában töltöttem. De ha most elkezdek nyilatkozgatni a jelenlegi bandáról, azzal mindenki csak veszíthet...".
Vajon Portnoy miképpen foglalná össze a D.T.-ben töltött negyed évszázados karrierjét? "Büszke vagyok mindenre, amit ezidő alatt véghez vittem. Közel egy fél életen keresztül ez a banda volt mindenem. A Dream Theater az én gyermekem; én alapítottam, miután elvégeztem a főiskolát. Az összes lemezre és koncertre elmondhatatlanul büszke vagyok. Komoly örökséget hagytam magam után - nem véletlen, hogy sokan remélik a visszatérésemet. Persze én nem számolok azzal, hogy ez valaha is be fog következni. Erre nem tennék semennyi összeget. Ha véletlenül mégis visszahívnának, én nyitott lennék a felkérésre, mivel egy meglehetősen szentimentális egyén vagyok, és még mindig szeretem a srácokat és a rajongókat... De még egyszer mondom, nem számítok erre és nem tervezek semmi ezzel kapcsolatosat. Arról nem is beszélve, hogy amit most csinálok, az minden eddiginél boldogabbá tesz".
Portnoy aktuális bandája a The Winery Dogs. Emellett azonban olyan all-star projektekben is részt vesz, mint a Flying Colors, a Flower Kings vagy a Transatlantic, de a közelmúltban új thrash metal-projektbe is belekezdett. A dobos 2015 júniusában lépett ki az Adrenaline Mob együttesből is (erről bővebben itt írtunk); tavaly nyáron pedig többnyire a legendás Twisted Sister színeiben turnézott.
Vissza a hírekhez
Az Ön kosara jelenleg üres.
