
A Necrotted azt az Artificial Truth című dalt filmesítette meg, ami a banda frissen megjelent, 'Imperium' című nagylemezén szerepel.
A Necrotted közleménye így szól: "Ez a dal a modern információs társadalom betegségeiről, kórságairól szól - gondolunk itt például az "alternatív tényekre"; illetve azt mutatja be, miként lehet emberek tömegeit megvezetni és uralni ilyen durva hazugságok által".
A Necrotted zenekar brutális megszólalása a tempós gitár-témáknak, az ütős blastbeat-eknek, a dühös slam-betéteknek és a fülbemászó refréneknek köszönhető. Mindezt mély halálhörgés kíséri, ami az alapító basszusgitáros, Fabian Fink nevéhez fűződik. A banda fennállásának 15 éve alatt komoly sikereket ért el - ezek egyik alapköve volt a 2017 'Worldwide Warfare' album, amelyen "kiváló módon keveredik egymással a brutalitás, a tempó és a shred-gitár momentumok, valamint az alapvetően monstre keménység, amit a műfaj bármelyik veteránja megirigyelne".
A Necrotted 2023. szeptember 22-én jelentette meg új, ötödik nagylemezét, 'Imperium' címmel, az alább látható borítóval: A Necrotted új albumát - ami a 2019-es 'Die for Something Worthwhile' EP és a 2021-es 'Operation: Mental Castration' nagylemez folytatása - itt lehet megrendelni különféle változatban. Alább kedvcsinálóképpen végighallgatható az teljes album:
Vissza a hírekhez
Az Ön kosara jelenleg üres.
