Akciós CD-k

Fórum
Hírlevél
Hírek
LADY BEAST - itt a 'Vicious Breed' című szám videoklipje!

A 8. éve fennálló Lady Beast az évek során többszáz koncertet bonyolított le, számos fesztiválon fellépett és többezer albumot eladott. Zenéjüket meghallgatva, műfajilag könnyen be lehet sorolni a bandát; lévén az elsősorban a Judas Priest- és Iron Maiden-féle NWOBHM muzsikát játszik; lendületüket tekintve azonban erős Motörhead-beütés és egyfajta punkos 'csináld-magad' attitűd is érezhető dalaikban.
A Lady Beast mindeddig kiadóktól, menedzserektől és producerektől független zenekar maradt: saját maguk írják a dalokat, adták ki lemezeiket (a basszusgitáros, Greg Colaizzi saját kiadója, a Cobra Cabana Records révén), szervezik a turnékat, vezetik a turnébuszt; sőt még a promóciós fotókat is barátaik készítik. Aki valaha is látta élőben a Lady Beast-et, az rögtön rabjává válik a kollektív energiának, ami Deborah Levine énekesnő karizmájának köszönhetően sosem múlik el.
A Lady Beast a tavalyi évre egy EP kiadását ütemezte be. A 'Metal Immortal' címmel ellátott, négy új számot tartalmazó lemez 2016. október 15-én jelent meg (erről itt írtunk). Ezen az albumon debütált a csapatban az új szólógitáros, Andy Ramage (aki történetesen a dobos Adam Ramage bátyja). Andy stílusa tökéletesen passzol a dalokhoz, melyek nagy részét ezúttal is Christopher "Twiz" Tritschler ritmusgitáros szerezte.
Twiz és Andy nem sokkal később nekilátott egy teljes nagylemez megírásának is. A munkálatokat 2017 elején kezdték meg; márciusban pedig leigazolta őket a Cruz Del Sur Music kiadó. A csapat szeptember elején vonult be a +/- Stúdióba az új album rögzítése végett (Jason Jouver producer társaságában). Az új nagylemez - ami a 'Vicious Breed' címet viseli - 2017. november 17-én jelenhetett meg (CD-n, LP-n és digitális formában), az alább látható, Karl Dahmer által tervezett borítóval.
A gitáros, Twiz így nyilatkozott: "Zenei szempontból leginkább azt mondanám, hogy az új lemez a 'Metal Immortal' EP folytatása. Néhány dalt ugyanis éppen egy időben az EP munkálataival írtunk meg. Továbbá azt hiszem, ez az eddigi legdinamikusabb, legváltozatosabb albumunk. Vannak gyors nóták ('Vicious Breed'), súlyos nóták ('Lone Hunter'), dallamos számok, egy ballada ('Always With Me'), egy hard-rocker tétel ('Get Out Of My Way'), valamint egy instrumentális szerzemény. Azt kell, hogy mondjam, ez az a mű, amire eddigi életem során a legbüszkébb lehetek".
"Én is rendkívül büszke vagyok ezekre a dallamokra és dalszövegekre az új albumon" adds - tette hozzá Deborah Levine énekesnő. "Részemről van egyfajta bevált formula, amit a szövegek írásánál használok; aztán amikor kezd kialakulni a zene és a dal feelingje, némileg megváltozik az irány, de ugyanazt az alap-ötletet fel tudom használni például az album egy másik dalában... Ezesetben van olyan dal, ami egy epikus történetét ír le; van egy reménnyel teli nóta; van metal-himnusz, stb.... Önmagában és külön-külön is nagyon fontos mind. Nem mellesleg a 'Vicious Breed' albumon található meg történetünk első balladája, amit igencsak élvezetes lesz élőben, lassú ütemben előadni".
A 'Vicious Breed' novmberi megjelenését követően a banda eddigi legnagyobb szabású amerikai / európai turnéja kerül megrendezésre. Erről bővebb infók hamarosan...
A tracklista:
01. Seal the Hex
02. Lone Hunter
03. The Way
04. Always With Me
05. Get Out
06. Every Giant Shall Fall
07. Sky Graves
08. Vicious Breed
Az albumra itt lehet leadni a rendelést. Ehhez pedig ízelítőképpen elérhető lentebb az 'Every Giant Shall Fall' című szám szöveges klipje, valamint a címadó dal újonnan megjelent kisfilmje.
További infók, hírek a Lady Beast zenekarról, a Facebook-on találhatók.
Vissza a hírekhez
Keresés
Belépés
Akciós DVD-k


