
A videoklip forgatása - hasonlóan a korábban megjelent 'Play Ball'-hoz - október 3. és 4. között zajlott az angliai Middlesex-ben, a 24 éve az AC/DC kötelékében munkálkodó David Mallet rendezésében.
A 11 számos 'Rock Or Bust' lemez a legendás ausztrál együttes első lemeze lesz a 2008-as 'Black Ice' óta. Az album részletei, valamint nemrég bemutatott tracklistája és speciális, 3-dimenziós borítója ITT érhető el. A banda a Vancouver-beli [Kanada] Warehouse Stúdióban rögzítette az új albumot, egy májustól júliusig tartó ciklus során. A produceri / hangtechnikai munkákért ezúttal is az a Brendan O'Brien [Aerosmith, Pearl Jam, Rage Against The Machine, Stone Temple Pilots] felelt, aki az AC/DC legutóbbi, 'Black Ice' című albumán is segédkezett.
A 'Rock Or Bust' lemez promóciójának keretében, és az AC/DC 40. évfordulójának apropójából a banda lebonyolít egy nagyszabású világkörüli turnét is, melynek során - mint arról korábban beszámoltunk - Angus és Malcolm unokaöccse, Stevie Young látja el a gitáros-posztot. Az 1988-ban a bandával turnézó Stevie Young vette tehát át az Alzheimer betegsége miatt gyengélkedő Malcolm helyét az AC/DC stúdiójában is. (A lenti kép közepén látható Stevie, aki az AC/DC 1988-as turnéjának egyik koncertjén lépett fel a bandával. Malcolm Young ekkoriban alkohol-függősége miatt kényszerült átmenetileg kilépni a zenekarból. A legendák szerint Stevie annak idején annyira hasonlított nagybátyjára, hogy sok rajongó fel sem ismerte a különbséget a színpadon.)
A turnén szintén nem vesz részt a banda dobosa, Phil Rudd (aki 'Head Job' címmel új szólóalbumot adott ki augusztus 29-én), mivel őt november 6-án gyilkosságra való felbujtás és drog-birtoklás vádjával tartóztatták le, ám később ez előbbit ejtette a bíróság. A marihuána- és metamfetamin birtoklás pere november 27-én lesz esedékes.
Russ helyett minden bizonnyal a Shogun együttesből, valamint az Iron Maiden gitáros, Adrian Smith bandájából ismert Bob Richards fog zenélni, mivel a nemrég bemutatott 'Play Ball' és a frissen megjelent 'Rock Or Bust' vidoklipekben is ő szerepel.



Vissza a hírekhez
Az Ön kosara jelenleg üres.
