
CHARON - 'Worthless'
A Charon egy finn gótikus heavy metal banda volt; habár 1992 és 1995 között brutális death metalt játszottak. Stílusuk Juha-Pekka Leppäluoto énekes érkezésével változott meg. Mindaddig, míg az Emanzipation Productions le nem igazolta őket, saját maguk finanszírozták demó-kiadványaikat.
1998-ban már a Diehard Music kiadó szárnyai alatt adták ki első, 'Sorrowburn' című nagylemezüket. Rá két évre megjelent a 'Tearstained' is, de ezt már egy nevesebb kiadó, a Spinefarm gondozta. A két lemez között a banda hasonló stílusú honfitársaik, a Sentenced zenekar kíséretében turnézott.
2001 nyarán felvették harmadik stúdióalbumukat, a 'Downhearted'-ot, de ezt megelőzően kiadtak egy 'Little Angel' című kislemezt, aminek címadója egészen a finn toplista 5. helyéig jutott. 2002 elején megjelent a 'Downhearted' - sikerei ennek az albumnak is jelentős mértékűek voltak: a hivatalos finn album-toplista bronzérmes helyén végzett.
A Charon egyre felkapottabb lett Skandináviában - 2002-ben a Nightwish hívta őket európai turnéra. 2003 áprilisában egy újabb single-t adtak ki, 'In Trust of No One' címen - ez egyenesen aranyérmes lett a finn listán. Öt hónappal később megjelent a 'Religious/Delicious' single, majd a 'The Dying Daylights' nagylemez is. Ezután nagyszabású finn turnéra indult a banda.
2003 novemberében Jasse von Hast gitáros kilépett az együttesből - helyére 2004 januárjában érkezett Lauri Tuohima. Az új felállással - amit Antti Karihtala dobos és Teemu Hautamäki basszer tett teljessé - újabb finn turnét bonyolítottak le.
2005 nyarának végén megjelent ötödik nagylemezük, a 'Songs for the Sinners', valamint a 'Colder' című single / videoklip, amit egy intenzív európai / orosz turné követett.
Annak ellenére, hogy még 2006-ban nekiláttak soron következő albumuk megírásának, végül a tagok egyéb elfoglaltságai okán (Juha-Pekka Leppäluoto például az all-star rockzenekar, a Northern Kings egyik énekese lett) félbeszakadtak a munkálatok. A szünet egészen 2010-ig tartott - ekkor kiadtak egy új számot, 'The Cure' címen. Azév nyarán a Spinefarm Records egy 'A-Sides, B-Sides & Suicides' című dupla lemezes kiadványon foglalta össze a banda legnagyobb slágereit. A szettre felkerül a Charon összes kiadatlan dala, és a korai, death metal stílusú demók is.
2011. június 3-án kiadtak egy közleményt; miszerint a nyári finn turnét követően feloszlik a zenekar. A tagok elmondása szerint az általuk játszott műfajhoz "nincs már mit hozzátenni". Utolsó koncertjeiket 2011. július 29-én és 30-án adták, az Oulu-beli Nuclear Nightclub-ban.

Rovatunk előző epizódjait az alábbi linkeken lehet elérni: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész, 13. rész, 14. rész, 15. rész, 16. rész, 17. rész, 18. rész, 19. rész, 20. rész, 21. rész, 22. rész, 23. rész, 24. rész, 25. rész, 26. rész, 27. rész, 28. rész, 29. rész, 30. rész, 31. rész, 32. rész, 33. rész, 34. rész, 35. rész, 36. rész, 37. rész, 38. rész, 39. rész, 40. rész, 41. rész, 42. rész, 43. rész, 44. rész, 45. rész, 46. rész, 47. rész, 48. rész, 49. rész, 50. rész, 51. rész, 52. rész, 53. rész, 54. rész, 55. rész, 56. rész, 57. rész, 58. rész, 59. rész, 60. rész, 61. rész, 62. rész, 63. rész, 64. rész, 65. rész, 66. rész, 67. rész, 68. rész, 69. rész, 70. rész, 71. rész, 72. rész, 73. rész, 74. rész, 75. rész, 76. rész, 77. rész, 78. rész, 79. rész, 80. rész, 81. rész, 82. rész, 83. rész, 84. rész, 85. rész, 86. rész, 87. rész, 88. rész, 89. rész, 90. rész, 91. rész, 92. rész, 93. rész, 94. rész, 95. rész, 96. rész, 97. rész, 98. rész.
Vissza a hírekhez
Az Ön kosara jelenleg üres.
