Akciós CD-k

Fórum
Hírlevél
Hírek
Chris Caffery fog gitározni a METAL CHURCH soron következő turnéján
A veterán zenekar a tavalyi évben tért vissza egy korábbi felállásával, amiben a visszatérő Mike Howe énekes szerepel. A banda 2016. március 25-én adja ki új, 'XI' című albumát (amiről bővebben itt írtunk), amit február 19-én mutattak be először a közönség előtt, a washingtoni Aberdeen-ben. Az album promóciója keretében, március 24-én elindul a hivatalos amerikai turné is, ám ezen Rick Van Zandt gitáros sajnos nem tud részt venni, mivel sürgősségi szem-műtéten kell átesnie a hónap folyamán. A legfrissebb hírekből kiderül: a körúton Rick helyett a Savatage és a Trans-Siberian Orchestra legendás gitár-virtuóza, Chris Caffery tölti be a M.C. gitárosi posztját.
"Izgatottan jelenthetem be, hogy én fogok gitározni a hatalmas Metal Church közelgő USA-turnéján. A banda eredeti gitárosa, Rick komoly szem-problémákkal küzd; műtétre van szüksége, de mindannyian bízunk mihamarabbi, gyors és sikeres felépülésében" - közölte Caffery, majd hozzátette: "Az biztos, hogy remekül fogok szórakozni; pláne úgy, hogy egykori bandatársam, Jeff Plate társaságában állhatok újra színpadra.
Először akkor álltam egy színpadon Kurdt-tal [Vanderhoof, a Metal Church másik gitárosa], amikor az ő korábbi bandája, a Vanderhoof a Savatage kíséretében turnézott; később pedig az én szólóbandám volt az előzenekara a Metal Church-nek, amikor a 'Faces' című albumomat mutattam be. Így tehát magabiztosan mondhatom: ezek a srácok csodálatos zenészek!
Nagyszerű érzés lesz minden este Mike Howe hangját hallani! A Monsters Of Rock fesztiválon már láttam őt a színpadon, és totálisan le voltam nyűgözve!
Szóval... még nem vettél jegyet a turnéra? Mire vársz?! Itt az idő Templomba menni!".
A Metal Church észak-amerikai turnéjának plakátja így néz ki:
A banda májusban Európába is ellátogat, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Van Zandt addigra felépül-e.
Chris Caffery tavaly augusztusban adta ki új szólóalbumát, 'Your Heaven Is Real' címmel. Erről bővebben itt írtunk.
Vissza a hírekhez
Keresés
Belépés
Akciós DVD-k



