Normál verzió

Akciós CD-k

Hírlevél

Hírek

1000 dal, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz (1-500.)

2022-01-01
2015 júniusában új rovatot indítottunk honlapunkon, azzal a céllal, hogy elfeledett, alulértékelt, kevésbé ismert, de mégis világ-hírnévre érdemes zenekarok egyes klasszikusait osszuk meg Veletek.

Ezzel a rovattal elsősorban kultúrmissziót kívánunk teljesíteni. Lévén a tömeg-média, a TV- és rádiócsatornák nagyrésze tudatosan és tudat alatt is igénytelen, népbutító, mindenféle kultúrát mellőző szenny-áradattal mossa a fogyasztók agyát, a valódi értékek még véletlenül sem kapnak teret a megnyilvánulásra, semmilyen formában.

Mivel mi kimondottan zenére szakosodtunk, ennek a művészeti ágnak szeretnénk megadni a kellő figyelmet és tiszteletet. Rovatunk minden szerdán és szombaton újabb epizóddal jelentkezik, amiben bemutatunk egy-egy régi vagy újabb dalt / videoklipet, a "népnevelés" jegyében. Konkrét műfajt semmiképp nem emelünk ki, lévén a zene, mint fogalom, a teljesség igénye nélkül kiterjed minden értékelhető előadóművészeti produkcióra. Természetesen elsősorban rock- és metalzenéket fogunk posztolni, de többek közt jazz, blues és folk (stb.) stílusú művek is fel fognak tűnni a válogatásban.

Arra kérünk Titeket, ha tetszik az adott dal, osszátok meg Ti is az aktuális posztot; ezzel is terjesztvén a művészetet, a nagybetűs Zene igéjét. Köszi a figyelmet!

Rovatunk első 100 része az alábbi linkeken érhető el:

1. rész (Pink Cream 69 - 'Livin' My Life For You')
2. rész (Ivory Tower - 'Ready To Roll')
3. rész
(Stuck Mojo - 'Raise The Deadman')
4. rész (Skyclad - 'Inequality Street')
5. rész (Free Spirit - 'The Dew Of The Rose')
6. rész (Sigh - 'The Transfiguration Fear')
7. rész (The Poodles - 'Night Of Passion')
8. rész (Rodrigo Y Gabriela - 'Hanuman')
9. rész (Conception - 'Retrospect')
10. rész (Auróra - 'Ez A Város')
11. rész (Queensryche - 'The Needle Lies')
12. rész (DevilDriver - 'Hold Back The Day')
13. rész (Sentenced - 'Noose')
14. rész (R.L. Burnside - 'Hard Time Killin' Floor Blues')
15. rész (Winter Rose - 'I'll Never Fall In Love Again')
16. rész (P. Mobil - 'Ha Újra Kezdeném')
17. rész (Royal Hunt - 'Message To God')
18. rész (Death - 'Crystal Mountain')
19. rész (Reach - 'Tell Me')
20. rész (PanzerBallett - 'Zehrfunk')
21. rész (Leatherwolf - 'Hideaway')
22. rész (Richie Sambora - 'Ballad Of Youth')
23. rész (Pyogenesis - 'Steam Paves Its Way (The Machine)')
24. rész (Raintime - 'Rolling Chances')
25. rész (Manu Chao - 'Malegría')
26. rész (Chris Laney - 'Fire & Ice')
27. rész (Lake Of Tears - 'Devil's Diner')
28. rész (Crashdiet - 'Riot In Everyone')
29. rész (C.A.F.B. - 'Budapest')
30. rész (Manegarm - 'Sons Of War')
31. rész (Europe - 'Always The Pretenders')
32. rész (Denied - 'Dead Messiah')
33. rész (Nuclear Assault - 'Sin')
34. rész (Mob Rules - 'Rain Song')
35. rész (Deicide - 'Homage For Satan')
36. rész (Acrania - 'Treason, Politics & Death')
37. rész (Tormentor - 'Tormentor')
38. rész (Hardline - 'Hot Cherie')
39. rész (Attacker - 'The Hermit')
40. rész (Counting Days - 'Liberated Sounds')
41. rész (Helloween - 'Kids Of The Century')
42. rész (Project Arcadia - 'Beggars At The Door')
43. rész (Diktátor - 'Nem Mehetek El')
44. rész (LoudLion - 'Love Will Break Your Heart')
45. rész
(The Casualties - 'Corazones Intoxicados')
46. rész
(U.D.O. - 'Blitz Of Lightning')
47. rész (Hardcore Superstar - 'We Don't Celebrate Sundays')
48. rész (KnuckleDust - 'Bluffs Lies Alibis')
49. rész (Myrath - 'Under Siege')
50. rész (D.C. Cooper - 'Dream')
51. rész (Ukandanz - 'Tchuhetén Betsèmu')
52. rész (Ghost Machinery - 'Arms Of The Strangers')
53. rész (Lord - 'Akarom Őt')
54. rész (Cinderella - 'Nobody's Fool')
55. rész (Waltari - 'Digging The Alien')
56. rész (Mayhem - 'The Freezing Moon')
57. rész (Psygnosis - 'Man Ov Steel')
58. rész (Motörhead feat. Ice-T & Whitfield Crane - 'Born To Raise Hell')
59. rész (Mötley Crüe - 'Looks That Kill')
60. rész (Shok Paris - 'The Heat And The Fire')
61. rész (Fleshcrawl - 'Beneath A Dying Sun')
62. rész (Thunderstone - 'Until We Touch The Burning Sun')
63. rész (Overkill - 'In Union We Stand')
64. rész (Savatage - 'Gutter Ballet')
65. rész (CPg - 'Azt Kész')
66. rész (Crack-Up - 'Maximum Speed')
67. rész (Covenant - 'Bizarre Cosmic Industries')
68. rész (In Flames - 'Artifacts Of The Black Rain')
69. rész (Therion - 'Typhon')
70. rész (Dare - 'We Don't Need A Reason')
71. rész (Agnostic Front - 'Riot, Riot Upstart')
72. rész (Hit - 'Rock-nemzedék')
73. rész (Lost Society - 'Green Is The New Red')
74. rész (Horakane - 'Eternal Infinity / Over The Edge')
75. rész (Dan Swanö - 'Uncreation')
76. rész (Saigon Kick - 'Peppermint Tribe')
77. rész (Six Feet Under - 'Revenge Of The Zombie')
78. rész (Outloud - 'Waiting For Your Love')
79. rész (Dimmu Borgir - 'Sorgens Kammer - Del II')
80. rész (Icon - 'Iconoclast / Rock 'n' Roll Maniac')
81. rész (Dark Dark Dark - 'Daydreaming')
82. rész (Anthrax- 'Only')
83. rész (Pokolgép - 'Újra Születnék')
84. rész (HammerFall - 'The Dragon Lies Bleeding')
85. rész (Mustasch - 'Double Nature')
86. rész (Sinergy - 'I Spit On Your Grave')
87. rész (Rotfront - 'Soviet Oblaster')
88. rész (Bad Moon Rising - 'Blood On The Streets')
89. rész (Catamenia - 'Coldbound')
90. rész (Siddharta - 'Napoj')
91. rész (NO - 'Hallottalak Sírni')
92. rész (Firehouse - 'Reach For The Sky')
93. rész (Down - 'Stone The Crow')
94. rész (Sven Gali - 'Under The Influence')
95. rész (Kamelot - 'Lost And Damned')
96. rész (Chthonic - '49 Theurgy Chains')
97. rész (HétköznaPI CSAlódások - 'Hajrá Dózsa György!')
98. rész (Thunder - 'Love Walked In')
99. rész (Charon - 'Worthless')
100. rész (Mercyful Fate - 'Angel Of Light')
101. rész (Backyard Babies - 'Minus Celsius')
102. rész (Paradise Lost - 'The Last Time')
103. rész (Raised Fist - 'Ready To Defy')
104. rész (M.ill.ion - 'Backdoor Queen')
105. rész (Die Apokalyptischen Reiter - 'Gone')
106. rész (Fair Warning - 'Longing For Love')
107. rész (The Devil's Blood - 'Queen Of My Burning Heart')
108. rész (Tesla - 'Edison's Medicine')
109. rész (Windir - 'Dance Of Mortal Lust')
110. rész (Twisted Tower Dire - 'The Stone')
111. rész (Pál Utcai Fiúk - 'Hajsza')
112. rész (Mind Odyssey - 'Schizophenia')
113. rész (Kreator - 'Escalation')
114. rész (Crimson Glory - 'Lonely')
115. rész (Wizo - 'Kopfschuss')
116. rész (Theocracy - 'The Master Storyteller')
117. rész (Spiral Architect - 'Excessit')
118. rész (Threshold - 'Innocent')
119. rész (Broken Teeth - 'Show No Mercy')
120. rész (Hell In The Club - 'Devil On My Shoulder')
121. rész (Holy Mother - 'The River')
122. rész (Shark Island - 'Paris Calling')
123. rész (Gorgoroth - 'Incipit Satan')
124. rész (Gorky Park - 'Moscow Calling')
125. rész (Metallica - 'Hardwired')
126. rész (Marc Rizzo - 'Colossal Myopia')
127. rész (Babylon A.D. - 'Bang Go The Bells')
128. rész (Missing Tide - 'Follow The Dreamer')
129. rész (Sceptic - 'Only Lies')
130. rész (Lanfear - 'Zero Poems')
131. rész (Marathon - 'Csak A Pénzem Kérem Vissza')
132. rész (Intruder - 'Hearts On The Loose')
133. rész (Death Angel - 'Lost')
134. rész (Neonfly - 'Highways To Nowhere')
135. rész (Falkenbach - '...When Gjallarhorn Will Sound')
136. rész (Tracedawn - 'Arabian Nights')
137. rész (Pennywise - 'My Own Country')
138. rész (Tygers Of Pan Tang - 'Victim')
139. rész (Igorrr - 'Brutal Swing')
140. rész (Art Of Anarchy - 'The Madness')
141. rész (Les Goules - 'Régimes')
142. rész (Lion - 'Can't Stop The Rain')
143. rész (Them - 'Forever Burns')
144. rész (Halcyon Way - 'Web Of Lies')
145. rész (Hail Spirit Noir - 'I Mean You Harm')
146. rész (The Cat Empire - 'Bulls')
147. rész (Cradle Of Filth - 'From The Cradle To Enslave')
148. rész (As I Lay Dying - 'Meaning In Tragedy')
149. rész (Sodom - 'Sepulchral Voice')
150. rész (Sabaton - 'Ghost Division')
151. rész (Spiders - 'Hang Man')
152. rész (Kansas - 'Play The Game Tonight')
153. rész (Scorpions - 'Is There Anybody There?')
154. rész (Eternal Tears Of Sorrow - 'Tears Of Autumn Rain')
155. rész (Chuck Norris Experiment - 'Psycho Man')
156. rész (Room Experience - 'Shock Me')
157. rész (Thy Catafalque - 'Kel Keleti Szél')
158. rész (Blonz - 'Miracles')
159. rész (Killo Killo - 'Licemer')
160. rész (Trooper - 'Dorinta')
161. rész (Batushka - 'Yekteníya IV')
162. rész (Dream Theater - 'Endless Sacrifice')
163. rész (Borknagar - 'Future Reminiscence')
164. rész (Wicked Sensation - 'Shining Light')
165. rész (Brutal Truth - 'Sugar Daddy')
166. rész (Eternity's End - 'The Fire Within')
167. rész (Siberian Meat Grinder - 'Walking Tall')
168. rész (Rat Bat Blue - 'Gypsy Heart')
169. rész (Imperanon - 'Blade')
170. rész (Ivanhoe - 'Deeper Ground')
171. rész (Hobo Blues Band - 'Rohadt Rock 'n' Roll)
172. rész (Glory - 'Yesterday News')
173. rész (James LaBrie - 'Mislead')
174. rész (Magic Kingdom - 'Ship Of Ghosts')
175. rész (Angel Dust - 'Atomic Roar')
176. rész (Blaze - 'The Launch')
177. rész (Joe Bonamassa - 'Different Shades Of Blue')
178. rész (Takara - 'Spotlight')
179. rész (Piramis - 'Kóbor Angyal')
180. rész (Ozzy Osbourne - 'Shot In The Dark')
181. rész (Dissection - 'Dark Mother Divine')
182. rész (Jettblack - 'Raining Rock')
183. rész (Penumbra - 'The Last Bewitchment')
184. rész (Gemini Five - 'Scream 4 Me')
185. rész (Johansson - 'The Last Viking')
186. rész (The Mercy House - 'Greed')
187. rész (Emperor - 'The Loss & Curse Of Reverence')
188. rész (Slaughter - 'Outta My Head')
189. rész (Teräsbetoni - 'Maailma Tarvitsee Sankareita')
190. rész (A.S.A.P. - 'The Lion')
191. rész (The Jeff Healey Band - 'Daze Of The Night')
192. rész (Armored Saint - 'Reign Of Fire')
193. rész (Ugly Kid Joe - 'Milkman's Son')
194. rész (Talisman - 'Mysterious (This Time It's Serious')
195. rész (Dire Straits - 'Love Over Gold')
196. rész (Aerosmith - 'Magic Touch')
197. rész (Immortal - 'Solarfall')
198. rész (Fifth Angel - 'Feel The Heat')
199. rész (Nine - 'Time Has Come')
200. rész (Black Sabbath - 'The Sign Of The Southern Cross')
201. rész (Shadow Gallery - 'Comfort Me')
202. rész (Alias - 'Haunted Heart')
203. rész (Holy Terror - 'Distant Calling')
204. rész (Soundgarden - 'Outshined')
205. rész (Pokolgép - 'Tépett Madár')
206. rész (Prong - 'Remove, Separate Self')
207. rész (Avatar - 'The Eagle Has Landed')
208. rész (Pantera - 'Psycho Holiday')
209. rész (Myrkur - 'Nordlys')
210. rész (Riot - 'Storming The Gates Of Hell')
211. rész (Master's Hammer - 'Až já budu v hrobe hníti...')
212. rész (Starbreaker - 'Lies')
213. rész (Nomad - 'Engedd, hogy még egyszer')
214. rész (Dark Tranquillity - 'ThereIn')
215. rész (Metal Church - 'Start The Fire')
216. rész (Steelhouse Lane - 'Find What We're Lookin' For')
217. rész (Edda Művek - 'Érzés')
218. rész (Vanden Plas - 'Days Of Thunder')
219. rész (Bolt Thrower - 'At First Light')
220. rész (Autumn - 'Paradise Nox')
221. rész (Junkies - 'Nem Vagyok Jól')
222. rész (Dimension Zero - 'Hell Is Within')
223. rész (The Black Capes - 'Sarah The Witch')
224. rész (Joe Lamont - 'Flesh To Flesh')
225. rész (Sonata Arctica - 'Kingdom For A Heart')
226. rész (Dokken - 'Prisoner')
227. rész (Inquisitor - 'Consuming Christ')
228. rész (Morgana Lefay - 'Delusions')
229. rész (Joe Satriani - 'If I Could Fly')
230. rész (The Gathering - 'Strange Machines')
231. rész (Integrity - 'Hymn For The Children Of The Black Flame)
232. rész (Lillian Axe - 'She Likes It On Top')
233. rész (Bloodrainbow - 'Stalingrad')
234. rész (Tiamat - 'Cold Seed')
235. rész (Beast In Black - 'Blind And Frozen')
236. rész (Chris Cornell - 'You Know My Name')
237. rész (The Doors - 'Love Me Two Times')
238. rész (Bad Habit - 'Hunger')
239. rész (Brutality - 'These Walls Shall Be Your Grave')
240. rész (Bucovina - 'Cărări în suflet')
241. rész (Cynic - 'Veil Of Maya')
242. rész (Altaria - 'Valley Of Rainbows')
243. rész (Presser Gábor - 'A Szerelem Jó, A Szerelem Fáj')
244. rész (Flowing Tears - 'Thy Kingdom Gone')
245. rész (Crematory - 'The Fallen')
246. rész (Roxus - 'Rock 'N' Roll Nights')
247. rész (Carcass - 'Heartwork')
248. rész (Illusion Suite - 'Orpheus' Quest')
249. rész (Billy Talent - 'Red Flag')
250. rész (Trivium - 'Insurrection')
251. rész (Svartsot - 'Gravøllet')
252. rész (Snakes In Paradies - 'Love Got Wings')
253. rész (Twister - 'Mutatom Az Utat')
254. rész (Machine Men - 'Against The Freaks')
255. rész (Ryker's - 'The Outcast's Voice')
256. rész (Sundown - '19')
257. rész (Gotthard - 'Anytime Anywhere')
258. rész (Helion Prime - 'Life Finds A Way')
259. rész (Anaal Nathrakh - 'A Metaphor For The Dead')
260. rész (Frost* - 'Numbers')
261. rész (Thy Serpent - 'Chambers Of The Starwatcher')
262. rész (Andy Taylor - 'I Might Lie')
263. rész (Napoleon Boulevard - 'Mi Van Velem?')
264. rész (Nevermore - 'Final Product')
265. rész (Rotting Christ - '...Pir Threontai')
266. rész (Belphegor - 'Hell's Ambassador')
267. rész (Chrome RT - 'Minek A Szó')
268. rész (Helix - 'Deep Cuts The Knife')
269. rész (Van Halen - 'Ain't Talkin' Bout Love')
270. rész (Scar Symmetry - 'Morphogenesis')
271. rész (Joan Jett - 'I Hate Myself For Loving You')
272. rész (Tokyo Blade - 'Angel')
273. rész (Ocho Macho - 'El Mundo Fantástico')
274. rész (Helstar - 'Fall Of Dominion')
275. rész (Manowar - 'Return Of The Warlord')
276. rész (Circus Maximus - 'A Darkened Mind')
277. rész (Dark Funeral - 'Unchain My Soul')
278. rész (John West - 'Give Me A Sign')
279. rész (Rollins Band - 'What's The Matter Man')
280. rész (Innerwish - 'Modern Babylon')
281. rész (Guano Apes - 'Open Your Eyes')
282. rész (Julliet - 'Eight Lives Gone')
283. rész (Unanimated - 'Life Demise')
284. rész (Axxis - 'Little Look Back')
285. rész (Apocalyptica - 'Last Hope')
286. rész (Palace - 'Cool Runnin'')
287. rész (Santana - 'Corazón Espinado')
288. rész (Guild Of Ages - 'Wicked Game')
289. rész (Hollywood Rose - 'Én')
290. rész (Biohazard - 'Tales From The Hard Side')
291. rész (Ska-P - 'Wild Spain')
292. rész (Dreamland - 'Revolution In Paradise')
293. rész (Nattefrost - 'Sluts Of Hell')
294. rész (Sargant Fury - 'No. 9')
295. rész (Zodiac Mindwarp - 'Prime Mover')
296. rész (Powermad - 'Nice Dreams')
297. rész (Acidez - 'Y Sigue La Destrucción')
298. rész (Dreams So Real - 'Rough Night In Jericho')
299. rész (W.A.S.P. - 'Stone Cold Killer')
300. rész (Iron Maiden - 'Revelations')
301. rész (Dying Wish - 'Lopott Idők')
302. rész (Seasons Of The Wolf - 'Drifter')
303. rész (Vale Of Tears - 'Desolate')
304. rész (Running Wild - 'Conquistadores')
305. rész (Skid Row - 'Wasted Time')
306. rész (Cyclone Temple - 'Sister (Until We Meet Again)')
307. rész (Agressor - 'Barabbas')
308. rész (Borealis - 'Midnight City')
309. rész (Dismal Euphony - 'Days Of Sodom')
310. rész (Dark - 'Deadzone')
311. rész (Thin Lizzy - 'Angel Of Death')
312. rész (Tobruk - Rock 'N' Roll Casualty')
313. rész (Ralph Santolla - 'What Might Have Been')
314. rész (Zeal & Ardor - 'Row Row')
315. rész (Karthago - 'Senki Lánya')
316. rész (Avian - 'Into The Other Side')
317. rész (Sear Bliss - 'Birth Of Eternity')
318. rész (Hellyeah - 'Human')
319. rész (Atheist - 'Room With A View')
320. rész (Sex Machineguns - 'Sex Machinegun')
321. rész (Madball - 'Pride (Times Are Changing)')
322. rész (House Of Lords - 'Hearts Of The World')
323. rész (Axel Rudi Pell - 'Cry Of The Gypsy')
324. rész (Cønstantine - 'In Fading Light')
325. rész (Jacobs Dream - 'Kinescope')
326. rész (Am I Blood - 'Negative')
327. rész (Skyforger - 'Migla Migla, Rasa Rasa')
328. rész (Theatre Of Tragedy - 'Cassandra')
329. rész (Dog Fashion Disco - 'Siddhis')
330. rész (Wildside - 'Hang On Lucy')
331. rész (Terror - Hard Lessons')
332. rész (Westworld - 'Illusions')
333. rész (Agathodaimon - 'The Ending Of Our Yesterday')
334. rész (Huntress - 'Zenith')
335. rész (Artension - 'Endless Days')
336. rész (The Fright - 'Bonfire Night')
337. rész (Tenhi - 'Saivon Kimallus / Siniset Runot')
338. rész (Sinbreed - 'Creation Of Reality')
339. rész (Hoth - 'Vengeance')
340. rész (Sandalinas - 'Never Seen Before')
341. rész (Ghost - 'Pro Memoria')
342. rész (Nightfall - 'Master, Faster, Sweet Desaster')
343. rész (Illdisposed - 'I Believe In Me')
344. rész (Nachtblut - 'Wie Gott Sein')
345. rész (Zaz - 'Les Passants')
346. rész (Atlantic - 'Can't Hold On')
347. rész (Morbid Angel - 'Where The Slime Live')
348. rész (To/Die/For - 'Crimson Twins')
349. rész (Hawkwind - 'Needlegun')
350. rész (Starship - 'The Burn')
351. rész (Dawn Of Relic - 'Masquerade Of Sickness')
352. rész (House Of Games - 'Evil In Needle')
353. rész (Mood - 'The Engine Is Burning')
354. rész (Lacrimas Produndere - 'My Release In Pain')
355. rész (Blöod Düster - 'Six Six Sixteen')
356. rész (BB Steal - 'Sufferi In Silence')
357. rész (Iggy And The Stooges - 'I Got A Right')
358. rész (Hyvmine - 'Shogun')
359. rész (Zeke - 'Evil Woman')
360. rész (Deathstars - 'Cyanide')
361. rész (Marduk - 'The Blonde Beast')
362. rész (Sebastian Bach - 'Angel Down')
363. rész (A Forest Of Stars - 'A Prophet For A Pound Of Flesh')
364. rész (Emerald Rain - 'You')
365. rész (Chapel Of Disease - 'Song Of The Gods')
366. rész (Black Fate - 'Rhyme Of A False Orchestra')
367. rész (Visigoth - 'Steel And Silver')
368. rész (Ultraphonix - 'Walk Run Crawl')
369. rész (Darkthrone - 'Transilvanian Hunger')
370. rész (Limbonic Art - 'Moon In The Scorpio')
371. rész (Yuri Gagarin - 'Oblivion')
372. rész (CNTMPT - 'Gravity')
373. rész (Pink Floyd - 'Shine On You Crazy Diamond')
374. rész (Stage Dolls - 'Hanoi Waters')
375. rész (Vinterland - 'Still The Night Is Awake')
376. rész (Eyes - 'Cheyenne')
377. rész (Deák Bill Gyula - 'Kéne Egy Üveg Bor')
378. rész (Saint Deamon - 'Oceans Of Glory')
379. rész (Arafel - 'Serpent Land')
380. rész (Jagged Edge - 'Out In The Cold')
381. rész (Mono Inc. - 'Arabia')
382. rész (Fragments Of Unbecoming - 'Dismal')
383. rész (Dead Kennedys - 'Too Drunk To Fuck')
384. rész (Anabantha - 'Instantes')
385. rész (Three Days Grace - 'I Am Machine')
386. rész (Magnitude 9 - 'Facing The Unknown')
387. rész (Dinamit - 'Tinédzser Dal')
388. rész (Tangier - 'Stranded')
389. rész (Five Finger Death Punch - 'Under And Over It')
390. rész (Testament - 'D.N.R. (Do Not Resuscitate)')
391. rész (Nim Vind - 'Killing Saturday Night')
392. rész (Stillwell - 'Mess I Made')
393. rész (The Dead Daisies - 'Devil Out Of Time')
394. rész (Apocrypha - 'Father Time')
395. rész (Powerwolf - 'We Drink Your Blood')
396. rész (Keep Of Kalessin - 'Ascendant')
397. rész (Fear Factory - 'Dialectric')
398. rész (Johnny Lima - 'Made In California')
399. rész (The Police - 'Synchronicity I')
400. rész (Judas Priest - 'Jawbreaker')
401. rész (Killer Be Killed - 'Wings Of Feather And Wax')
402. rész (Cornerstone - 'Reload')
403. rész (Twelve Foot Ninja - 'Mother Sky')
404. rész (Mandrah - 'The Wedding')
405. rész (Thy Antichrist - 'The Great Beast')
406. rész (Spiritual Beggars - 'Angel Of Betrayal')
407. rész (The Rumjacks - 'The Pot & Kettle')
408. rész (Bad Company - 'No Smoke Without A Fire')
409. rész (1000mods - 'Electric Carve')
410. rész (Cauldron - 'Chained Up In Chains')
411. rész (Mistveil - 'Thorns')
412. rész (Hericane Alice - 'Wild, Young And Crazy')
413. rész (Aephanemer - 'Bloodline')
414. rész (Dominanz - 'Death Is Watching You')
415. rész (Symphonity - 'The Choice')
416. rész (Purgen - 'Русiя')
417. rész (Lucyfire - 'Mistress Of The Night')
418. rész (Parasite Inc. - 'The Pulse Of The Dead')
419. rész (Revertigo - 'Sailing Stones')
420. rész (Atomic Rooster - 'Breakthrough Take')
421. rész (White Sister - 'A Place In The Heart')
422. rész (Russkaja - 'Violina Mia')
423. rész (Boulevard - 'Talk To Me')
424. rész (Kalapács - 'Őszintén')
425. rész (Sethian - 'Nothing Is True')
426. rész (Heaven Shall Burn - 'Passage Of The Crane')
427. rész (Mendeed - 'The Dead Live By Love')
428. rész (Tubesuckers - 'Bad Brain')
429. rész (Deftones - 'Change (In The House Of Flies')
430. rész (Smokie - 'What Can I Do?')
431. rész (Northtale - 'Higher')
432. rész (ZságbaMacska - 'Fél Elmét')
433. rész (Vágtázó Halottkémek - 'Hajnal, Végre')
434. rész (Slade - 'Far Far Away')
435. rész (Bohemian Betyars - 'Virágszál')
436. rész (The Bunny The Bear - 'C'est Pas Si Loin')
437. rész (Tom Waits - 'Ice Cream Man')
438. rész (Zeno - 'Fanfares Of Love')
439. rész (Possessed - 'Graven')
440. rész (Skyfire - 'Liberation In Death')
441. rész (For My Pain... 'Autumn Harmony')
442. rész (Fortune - 'Thrill Of It All')
443. rész (Rudán Joe - 'Gyönyörűségek Völgye')
444. rész (Foscor - 'Cel Rogent')
445. rész (Tony Jow White - 'Ain't Going Down This Time')
446. rész (Uncle Slam - 'Left For Dead')
447. rész (Atom - 'Ez A Szabadság')
448. rész (Hughes/Thrall - 'I Got Your Number')
449. rész (Strikeback - 'Kill Or Be Killed')
450. rész (Sic Vikki - 'Tough Enough')
451. rész (Saor - 'Bròn')
452. rész (Devil's Hand - 'Falling In')
453. rész (Noekk - 'Waltzing In Obscurity')
454. rész (The Korea - 'Порох')
455. rész (The Clash - 'London Calling')
456. rész (Winterhorde - 'Wreckage Ghost')
457. rész (Northern Genocide - 'Genesis Vol. 666')
458. rész (Yüksek Sadakat - 'Yine De')
459. rész (Jade - 'Dead Stone Mask')
460. rész (Khali - 'Somebody Haunts Me')
461. rész (Barabás Lőrinc Quartet - 'Easygo')
462. rész (Trees Of Eternity - 'My Requiem')
463. rész (Walls Of Jericho - 'Fight The Good Fight')
464. rész (Skepticism - 'The Departure')
465. rész (Above Symmetry - 'Traces Inside')
466. rész (Gotham O.D - 'My Day Of Reckoning')
467. rész (Magma - 'Nono')
468. rész (Satyricon - 'Mother North')
469. rész (Dawn Of Winter - 'Throne Of Isolation')
470. rész (Thokkian Vortex - 'Huginn And Muninn In The Realms Of Mist')
471. rész (Triptykon - 'Shatter')
472. rész (Temple Balls - 'Distorted Emotions')
473. rész (Gamma Ray - Rebellion In Dreamland')
474. rész (Centauro - 'Aberrante Creación')
475. rész (Headpins - 'Mine, All Mine')
476. rész (Danger Danger - 'Grind')
477. rész (Alfahanne - 'Atomvinter')
478. rész (Draconian - 'The Last Hour Of Ancient Sunlight')
479. rész (U.K. Subs - 'Emotional Blackmail')
480. rész (Circle II Circle - 'Fatal Warning')
481. rész (Blackmore's Night - 'The Moon Is Shining (Somewhere Over The Sea)')
482. rész (Mörk Gryning - 'Journey')
483. rész (Idle Hands - 'A Single Solemn Rose')
484. rész (White Widdow - 'Cross To Bear')
485. rész (Rory Gallagher - 'Bad Penny')
486. rész (Insect - 'The Others')
487. rész (Exodus - 'A Good Day To Die')
488. rész (Aether Realm - 'Goodbye')
489. rész (Vortex - 'Thrash Metal Holocaust')
490. rész (By The Patient - 'Ruled By The Dead')
491. rész (The Devil Makes Three - 'Ten Feet Tall')
492. rész (Virgin Steele - 'The Burning Of Rome (Cry For Pompeii)')
493. rész (Nightstalker - 'The Dog That No-one Wanted')
494. rész (Sentinel Beast - 'Evil Is The Night')
495. rész (Cân Bardd - 'An Evolving Painting')
496. rész (Dew-Scented - 'Arise From Decay')
497. rész (Warrior Path - 'Riders Of The Dragons')
498. rész (From The Fire - 'Same Song')
499. rész (Killing Joke - 'The Wait')
500. rész (AC/DC - 'Dirty Deeds Done Dirt Cheap')

A rovat összefoglalójának folytatása (501-1000) ITT érhető el [A MÁSODIK RÉSZ ÖSSZEÁLLÍTÁSA JELENLEG FOLYAMATBAN VAN].

 

1000 dal, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz (1-500.)
Vissza a hírekhez

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.